Andi Siebenhofer
Dátum: 2005. augusztus 18. csütörtök, 11:57
Rovat: Hátimotor


[kep1 50% left] Magasság, sebessĂ©g, Ă©sz: a nĂ©pi hiedelem szerint a fenti tĂ©nyezõk közĂĽl egyidejĂĽleg legalább kettõ meglĂ©te szĂĽksĂ©ges ahhoz, hogy a repĂĽlĂ©s ne becsapĂłdással Ă©rjen vĂ©get. A világrekorder Andi Siebenhofer bevállalĂłs pilĂłtakĂ©nt Ă©l a köztudatban, tokorcsi „vendĂ©gszereplĂ©se” során azonban minden megnyilvánulásával rácáfolt erre. A látottak alapján biztosra vehetõ, hogy magasság vagy sebessĂ©g hĂ­ján sem lenne bajban.

– NĂ©hány Ă©ve latin-amerikai hegyi repĂĽlĂ©seid rĂ©vĂ©n vált ismerttĂ© a neved a szakmában…
– Peruban Ă©s Venezuelában egy 5700 mĂ©ter körĂĽli hegy csĂşcsárĂłl, illetve a 6785 mĂ©ter magas HuascarárĂłl repĂĽltem le siklĂłernyõvel. Elõtte persze fel kellett jutni odáig. Társaimmal teherhordĂłk nĂ©lkĂĽl, minimális felszerelĂ©ssel vágtunk neki a tĂşráknak, az ernyõmben is aludtam. A felkĂ©szĂĽlĂ©s rĂ©szekĂ©nt eladtam a lakásomat, Ă©s vettem egy lakĂłkocsit, amiben nem volt fĂ»tĂ©s – hogy szokjam a klĂ­mát, ebben hĂşztam ki a telet. Aztán Ăşgy adĂłdott, hogy visszatĂ©rve mĂ©g három Ă©vig ez a lakĂłkocsi volt az otthonom.
– Aztán meg a Vatikánt nĂ©zted ki leszállĂłnak…
– KözvetlenĂĽl az iraki háborĂş kitörĂ©se után törtĂ©nt… Egy 74 Ă©ves pap barátommal gyĂ»jtöttĂĽk a beavatkozás ellen tiltakozĂłk aláírásait, Ă©s az azokat tartalmazĂł listát motoros ernyõvel juttattam el a Vatikán vezetõsĂ©gĂ©nek, amely akkor mĂ©g nem foglalt hivatalosan állást ebben a kĂ©rdĂ©sben. Faxon kĂ©rtem engedĂ©lyt a berepĂĽlĂ©sre, Ă©s mivel nem kaptam választ – a hallgatás akár beleegyezĂ©s is lehet, elindultam. Ă–t napig tartott az Ăşt, ezalatt olyan hĂ­r is eljutott hozzám – bár nem tudom, mennyi alapja volt –, hogy a Vatikán terrortámadásnak tekinti az „akciĂłmat”. A helyzetet tisztázandĂł mĂ©g menet közben interjĂşt adtam egy tĂ©vĂ©csatornának. Persze továbbra sem voltam nyugodt… Hat Ăłra negyven perckor Ă©rtem a városállam fölĂ©, egyfolytában azt figyeltem, vannak-e mesterlövĂ©szek, de csak egy rendõrautĂłt láttam. Utasai az igazak álmát aludták, akkor sem Ă©bredtek fel, mikor alapjáraton elhĂşztam a fejĂĽk fölött. A turbulens viszonyok között szálltam le, közben – a hely szellemĂ©hez mĂ©ltĂłan – fohászkodtam magamban: Istenem, add, hogy ne lõjĂ©k szĂ©t a hátsĂł felemet… Mikor vĂ©gre földet Ă©rtem, az alkalomra vásárolt Ăşj cipõm megcsĂşszott a kikopott kövön. Hanyatt estem, a lĂ©gcsavart persze sikeresen ledaráltam. Na, erre a rend õrei is magukhoz tĂ©rtek, sõt nagy szirĂ©názás közepette számos kollĂ©gájuk is a helyszĂ­nre sietett. Én meg, mint egy nagy bogár, csak fekĂĽdtem a hátamon magatehetetlenĂĽl. Nem sokáig, mert már vittek is a sittre.
– Milyenek a börtönviszonyok Olaszországban?
– EgĂ©sz jĂłk. EgyĂ©bkĂ©nt a rendõrök Ă©s a börtönõrök dĂ­jazták az ötletemet. A mĂ©dia Ă©s a közvĂ©lemĂ©ny is mellĂ©m állt – ennek köszönhetõ, hogy már másnap szabadon engedtek.
– Eddigi legnagyobb dobásod a Földközi-tenger fölötti 871,6 kilomĂ©teres rekordrepĂĽlĂ©s volt (rĂ©szletes beszámolĂł a Motormadár áprilisi számában – a szerk.). Hogyan kĂ©szĂ­tetted elõ a nagy utazást?
– Igyekeztem tanulni az elsõ, sikertelen kĂ­sĂ©rletembõl, amire az akkori gĂ©pem, egy átalakĂ­tott Flyke is ráment. A legtöbb gondot a szponzorok felkutatása okozta. Folyamatosan tárgyaltam, közben persze be kellett szerezni a repĂĽlĂ©si engedĂ©lyeket, ami – mint ismeretes – nem kĂ©t fillĂ©r. Egy ideig bukni látszott a projekt, ugyanis az egyik támogatĂłm csõdbe ment. [kep2 40% right] Az eredeti elkĂ©pzelĂ©s szerint LĂ­biában szálltam volna le, de mivel oda kĂ©ptelensĂ©g volt berepĂĽlĂ©si engedĂ©lyt szerezni, kicsit odĂ©bb tettĂĽk a desztináciĂłt. MindvĂ©gig tele voltam kĂ©tellyel, sõt, az igazat megvallva, kimondottan fĂ©ltem – szerintem mindenki fĂ©lt volna a helyemben. Közeli hozzátartozĂłimtĂłl egy-egy levĂ©lben bĂşcsĂşztam el (ha nem hangzana fellengzõsen, azt mondanám, hogy nĂ©hány borĂ­tĂ©kban volt az Ă©letem), Ă©s megkĂ©rtem a barátnõmet, ha nem tĂ©rnĂ©k vissza, adja õket postára.
Az indulás napjára gyakorlatilag minden pĂ©nzem elfogyott. A „kegyelemdöfĂ©st” a görög hatĂłság adta meg: már a helyszĂ­nen, mindenfĂ©le Ă©sszerĂ» indok nĂ©lkĂĽl visszavonták a felszállási engedĂ©lyemet. Ez a hĂşzásuk az utolsĂł pár ezer eurĂłmba kerĂĽlt. Mikor vĂ©gre mĂ©gis megadták az engedĂ©lyt, már ahhoz se volt erõm, hogy fĂ©ljek, csak tĂşl akartam lenni az egĂ©szen. A tudat persze velem volt, hogy a „point of no return” után ketten maradunk: a Földközi-tenger Ă©s Ă©n.
– Ezzel a repĂĽlĂ©seddel is az iraki háborĂş ellen tiltakoztál…
– Hiszek abban, hogy a repĂĽlĂ©s – a mĂ©dia közvetĂ­tĂ©sĂ©vel – valamilyen magasabb cĂ©l szolgálatába állĂ­thatĂł.
– A továbbiakban is a Fresh Breeze-zel kĂ­vánsz egyĂĽttmĂ»ködni?
– AbszolĂşt.
– Keringett a neten egy video, melyen egy sikertelen loopingodat sikerĂĽlt megörökĂ­tenie a szemfĂĽles „operatõrnek”…
– Ez egy kicsit nehĂ©z dolog… Akkorra már rengeteg loopingot csináltam hátimotorral, trájkkal viszont ez volt az elsõ prĂłbálkozásom. Százötvenen Ăşgy gondoltam, mĂ©g belefĂ©r, aztán majdnem salto mortale lett belõle. Nyolcvanon mentõernyõt dobtam, Ă©s viszonylag lágyan Ă©rtem földet. Csak az volt a baj, hogy háromezren látták.
– Mivel akarod ĂĽberelni a világrekordot?
– Egyelõre nem tudom… de valamit kitalálok!
Mezei Katalin
Fotók: Szabó György






A hír tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hír webcíme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=308