G1 berepülés
Dtum: 2005. jlius 17. vasrnap, 15:29
Rovat: Merevszárnyú UL


[kep1 50% right] A téli napforduló idején kezdték el az ismerkedést a G1 kitjével a Halley Kft. mesterei, bizony a nyári napforduló elõtt egy nappal sikerült a kész repcsit berepülni. Nem akárki, hanem a lánglelkû zseni, a nagyra nõtt gyerek, Charles Guerin maga ült a botkormányhoz, és 2005. június 20-án 20 óra 12 perckor alig harminc méter gurulás után lágyan elemelte a G1-et az egri nemzetközi reptér pázsitjáról.

A felszállást részletes pre-first-flight check elõzte meg. Az egriek által végzett munka minõségérõl annyit, hogy Guerin Karesz 16 óra 57 perckor érkezett meg a Ferihegyi reptérre a Wizz-Air párizsi gépével, az egri hangár kapuja pedig 19 óra 7 perckor nyílt meg elõtte. Karcsi elismerõen bólogatott a rengeteg eredeti megoldás és az igényes kivitelezés láttán. Jóval késõbb, már a Szépasszony- völgyben elfogyasztott több pohár egri bikavér és a cigányzene hatására bevallotta, hogy amikor ezt a kitet a Halley Kft. rendelkezésére bocsátotta, nem hitte, hogy valaha is repcsi lesz belõle. Pironkodva bevallotta, hogy tavalyi iszonyúan szorult anyagi helyzetében kénytelen volt bevállalni azt a kevéssé erkölcsös megoldást, hogy egy olyan kitet ad el, amelynek gyakorlatilag nincs naprakész és kellõen precíz leírása, összeszerelési útmutatója, hogy üzemeltetési, karbantartási utasításról ne is beszéljen. De szorult anyagi helyzetében csak kapkodni tudott. Bûnbánóan bevallotta: a kelet- európai konstruktõrben, akirõl feltételezte, hogy nem kíván mást, csak a zseniális találmány rövid úton történõ lekoppintását, illetve nagyobb általánosságban, ezekben a feneette feltörekvõ volt keleti blokkos „hordákban” látta akkori saját katasztrófális anyagi- kereskedelmi helyzetének, sõt az egész nyugati világ válságának az okozóit. Így aztán nem zavarta különösebben, hogy enyhén szólva csapdát állított.
Zolikáék bele is sétáltak ebbe rendesen, és erre akkor jöttek rá, amikor elkezdték keresni az összefüggéseket és a hasonlóságokat a tervrajzok, a leírások és a kit között. Persze azt is érezték, hogy ezt kihívásként, próbatételként kellene kezelni. Feltételezték, hogy a francia ember így próbálja felmérni rugalmasságukat, problémamegoldó készségüket.
[kep3 30% right] Közben telt-múlt az idõ. Elkészült 9 és fél Apollo Fox és közel negyven különféle motoros sárkány, még arra is tudtak idõt és energiát szakítani, hogy egy vadonatúj, az iXess alternatívájának szánt csúcs-motorossárkányszárnyat is elkészítsenek (errõl részletesebben a jövõ havi számban), közben szépen, lassan, de biztosan haladtak a G1-gyel is. A mûszerek és a reverz módra is alkalmas Woodcomp légcsavar is megérkezett május közepén, már csak a mester hiányzott a berepüléshez. Aztán ez a nap is elérkezett. A rákövetkezõ is, amely még meghatóbbra sikeredett, mint az elsõ, amelybe csak a felszállás fért bele. A G1-es bizonyított. Biztonságosan, jóindulatúan és látványosan repült. Az elsõ két tulajdonság minden fenntartás nélkül állítható, a harmadik pedig azzal a feltétellel, hogy a látványosságot nem a nagy repülési sebesség jelenti.
A Halley Kft. emberei meghatódottan szorongatták Guerin Karesz kezét a búcsúzáskor, õ pedig a következõket mondta e sorok írójának útban Budapest felé: „Az az érzésem, most már rajtam a sor, hogy segítsem õket, tegyek valamit, amivel meghálálhatom, hogy így alakulhattak a dolgok. Húsz megrendelésem van, amit az év vége elõtt le kell szállítanom. Szerinted hányat tudnának összedobni Egerben?”
Hát nem szép ez az európai uniós történet?

Szabó György írása és fotói
[kep2 75% left] [kep4 37% left] [kep6 36% right] [kep7 36% right] [kep5 37% left] [kep9 36% right] [kep8 37% left]





A hr tulajdonosa: Vampair.hu
http://www.vampair.hu

A hr webcme:
http://www.vampair.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=303