Ultrakönnyû Repülõ Világbajnokság - Új idõk új osztályai
Dtum: 2003. december 30. kedd, 11:11 Rovat: Merevszárnyú UL
Szanati
Pál írása, fotók: Szilágyi archív
Ferinc Vince a Madártoll elõzõ számában leírta a helyszínt, szerénysége azonban visszatartotta attól, hogy
összehasonlítsa a
körülményeket a nagykanizsai Európa-bajnokságéval.
Jobb szélen a szerzõ. |
Nyugatnak indultunk Szilágyi Józsi barátommal, aki tizenhat
órát levezetett, és megérkezve azt hittük, hogy 180°-ot
tévedtünk.
Leszámítva a botkormányos illemhelyet, a körülbelül 100 emberre jutó két
zuhanylehetõséget, az áramfejlesztõ (!) éjjeli
leállását,
igazán "európai" körülmények között éreztük magunkat. A roncstelep mellett volt még sok
üregi nyúl, valamint kukoricás,
amely a
verseny végén játszott fontos szerepet.
Én a Q'TAY FLY Repülõklub, Sárvár képviseletében mint
technikai kísérõ voltam jelen. A klub Helmut Stern vezetésével
biztosította a hat résztvevõ csapat számára a gépeket. A versenyszámok, melyeket Sir
Richard kitalált, igazi hátimotoros
feladatok
voltak. A mi majdnem 400 kilogrammos és 50 kilométer/órával repülõ gépeink nem voltak igazán
összemérhetõk a késõbbi gyõztes
A magyar csapat: Szilágyi Krisztina, Szilágyi József és felesége, Kocsis István és
Vargyai
Lívia |
orosz páros egyszemélyesbõl átalakított, hagyományos ernyõvel repülõ gépével
(például szlalomban a pontok távolsága). Talán
az óvásokban kellett volna jobbnak lennünk
- volt, hogy a marshall (orosz) segített elstartolni kissé túlterhelt gépüknek, nekem
meg szólt, ha
ernyõterítésben segédkezni akartam. Az idõjárást sárkányos szemmel
jellemezte Vince - nap, esõ, viharos szél -, mit tehetnék hozzá
ernyõsként?
Talán még hab a tortán, hogy mindig a kétszemélyes paratrájkok versenyszáma volt az
utolsó. Általában zseblámpa kellett ahhoz, hogy a
feladaton kívül a sárga trikós
marshallokat is megtalálhassuk, akik illõ távolságból, a sötétben pontoztak.
A végére a kukorica is megérett, és azt
megsütve egy szívélyes meghívásra cseh barátainkhoz
látogattunk, a többiekkel együtt. Itt megosztották velünk kilenc hordó sörüket
- a gyorsítót nem
számolva -, majd egy kölcsön gitárral alkalmi formációt alakítottam a
házigazdákkal, fergeteges hangulatot teremtve.
Végül hosszú késéssel, egy
kimustrált teherautó platójáról (nem mindig mûködõ hangosítással)
kihirdették a gyõzteseket. Egyes paratrájkban és párosban is orosz gyõzelem,
Helmut
Stern-Olivia Zechner ezüstérmes, ukrán barátunk, Ruszlán bronzérmes, a
A Szilágyi
duó |
Kocsis István-Vargyai Lívia duó negyedik,
Szilágyi József lányával, Krisztivel ötödik,
hatodik a svájci team és végül az
izraeli
csapat. A gyõztesek himnuszát Ruszlánéknak
élõben énekelve kellett elõadni, mert a rendezõknek
ez nem sikerült.
Szépséghiba
(-tapasz): a szövege a régi szovjet himnusz volt. Mindazonáltal felejthetetlen élmény volt, ahogy az ég egy termikszámban
tele
volt
szebbnél szebb ernyõkkel, és élvezhettük a verseny utáni "levezetõ" wingovereket, méghozzá az igazi profiktól.
Készülõdés a felszálláshoz |
Két versenyszám
között |
|
|