Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Magyar vltozat Version francaise
 
Motoros sárkány

Triatlon 2013


Idén is beszámolunk a repülõs körökben már jól ismert Nagykanizsa-i Tehnikai Triatlonról, amely immár tizedik alkalommal került megrendezésre. Ezen a világviszonylatban egyedülálló versenyen sok visszatérõ vendég és újonc is részt vett.


Egyesek megszokott csapattársaikkal versenyeztek, mások sorsolás által találták meg versenytársukat. A már megszokott felállásban folyt le a verseny, délelõtt a repülõs navigációs feladat zajlott, amely során a résztvevõknek nem csupán a megadott útvonalat kellett követniük, hanem 10 képet is meg kellett találniuk, amelyek pontos helyét be kellett jelölniük a repülési útvonal mentén. A repülésbõl visszatérõ, megfáradt csapatokat finom ebéddel és újabb feladattal várták a rendezõk. Az autós verseny következett: a két fõs csapatok itiner alapján jutottak el az ellenõrzõ pontokra, ahol a rendezõk ügyességi feladatokat készítettek elõ számukra.
Az autózás a Csónakázó tónál fejezõdött be, ahol a csapatok jet skivel hódították meg a bójákkal tûzdelt víztükröt. A lelkes közönség az idén is megcsodálhatta néhány résztvevõ úszó tehetségét. A repülõtérre visszatérõket kellemetlen látvány fogadta, esõfelhõk formájában, de mivel a rendezõk szokásukhoz híven gondoskodtak a jó idõjárásról, csupán fél órát tolódott a program. Ez idõ alatt legalább egy kis pihenésre is jutott idõ. A repülõs ügyességi feladatokat nagy érdeklõdéssel várták az új vendégek és saját bõrükön tapasztalhatták meg, hogy nem is olyan egyszerû egy nagy sebességgel suhanó gépbõl homokzsákkal célba találni vagy egy paintball fegyverrel lufikat vadászni. A verseny jó hangulatban folyt le, minden új és visszatérõ meghívott jól érezte magát, a jó szervezésnek és a kellemes, baráti társaságnak köszönhetõen. A verseny ötletgazdája, Ferinc Vince, idén bejelentette, hogy visszavonul ennek a versenynek a rendezõi pozíciójából, de reméli, hogy a versenysorozat ennek ellenére folytatódik és a jövõ évi rendezvényen az eddigi szervezõcsapat tagjai versenyzõkként vehetnek részt. Ez úton is szeretnénk megköszönni a szervezõknek és a vendégeknek is az idei bulit.


1. Hegedûs Károly Varga Joci
2. Matuska Pál Grúber Attila
3. Kun Zoltán Radák Sándor
4. Filipovits Attila Hamar Sándor dr
5. Ferencz Lajos Szõcs Árpád
6. Tóth Róbert Kátai Zsolt
7. Kurucz Attila Nagy Imre
8. Sebõk Vendel Varga Misi
9. Makár Ferenc Tóth Dániel
10. Gyõri Zoltán Földes Ferenc
11. Solymosi Tibor Dobri Lajos
12. Tóth László Vizaknai Erzsébet
13. Szalay Péter Vaspál Gábor
14. Bognár Tibor Kádár Jenõ
15. Dolmányos László Dara Roland
16. Kopa László Fábián Csilla

Szöveg és képek: Vizaknai Katinka



 
Login
   

Linkuri inrudite
   

Aprecierea articolului
   

Optiuni
   

Associated Topics

Forgószárnyas ULMerevszárnyú ULMotoros sárkány

Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Page Generation: 0.06 Seconds