Vissza Odesszából

Indulás Odesszából

A Fekete tenger északi partvonalát követve majd a Duna deltájának északi peremén haladva a 200 km Tulcea repteréig olyan precízen lett meg, hogy tíz perccel a reptér, egyben a vámhivatal zárórája, negyedórával a zivatar kitörése előtt estek be.

A vámeljárás és a határőr-ellenőrzés ennek megfelelően rekordidő alatt meglett, az igaz, hogy 150 euróba fájt. Megnyugtató érzés volt számukra, hogy újra a jó öreg Európai Unióban lehettek. Másnap a Duna kevesebb, mint egy óra alatt elvitte őket Galatira, Albert Malaxa placcára. Albert a román ultrakönnyű repülés egyik megkerülhetetlen és mindenképpen legsármosabb alakja. Motoros sárkánnyal, UL merevszárnyúval és leginkább AN2-vel repül, nyaranta egyenesen a tengerparti fövenyről, eje ugratás és légi szafári a Dunadeltába, ez a kenyere. Vadeni-ben csinos kis reptere van, ahol két őr a nap huszonnégy órájában biztosít vagyonvédelmet, a cigánykérdés arrafele nagyon aktuális.
A fogadtatás a Keleteurópában szokásos módon nagyon barátságos volt, a felázott futópálya ellenére minden érdeklő kapott egy kört a giróval, este még egy borozással egybekötött dunai hajókázásra is meghívást kaptak. Időjárási okok miatt dél felé kerülték másnap a Kárpátokat, Kiss Laci Sirna-i repterét érintve jutottak el a Craiovára. Ez a koszos-kopott város nem lopta magát a szívükbe, a hangárban hagyott dolgaikat megdézsmálták. Itt is a roma kérdés. Másnap nekivágtak a Kárpátoknak, a legnyugatabbra levő hágón, Herkulesfürdő és Karánszebes között, de az erős turbulencia és a rossz látás miatt visszafordultak Drobeta Turnu Severin-re, ahol az éppen bővítés alatt álló ultrakönnyű repterének osztályon felüli vendéglátó egységében fogadta őket Andrei, a helyi mágnás.
Késő délután már nyugodt körülmények között repültek át a Kárpátok nyugati oldalára, este már a temesvári repülőklub ünnepelte őket. A temesváriak méregdrága merevszárnyú gépekkel repülnek őrült módra és minden szabályt mellőzve, annak ellenére, hogy Sorin, a klubvezető és az úri társaság oktatója hivatásos pilóta. Manu, a gazdasági igazgató vendéglátós, a környék egyik legbefolyásosabb embere, ennek megfelelő modorral repül. Az ő egyik luxus szállodájában töltötték az éjszakát, persze csak a klubtagokkal átmulatott vacsora után. Másnap délelőtt városnézés következett Temesvárott, majd hosszas agyalás a folytatást illetően, a folyamatosan változó időjárási feltételek miatt. Zágráb – Velence – Torino és az Alpok helyett végül inkább az északi út, Ausztria és Németország mellett döntöttek.
Másnap szikrázó napsütés, erős szél és turbulencia mellett repültek át Őcsénybe, ahol vitorla üzem volt, már meg sem lepte őket, hogy a reptéren milyen szimpatikus fogadtatásban részesültek. Az este értelemszerűen a szekszárdi borospincék feltérképezésével telt. Másnap irány Spitzerberg, Ausztriában. A tejszerű Balaton látványa az egész túra talán legvarázslatosabb emléke. Magyar légtérben nem sokat maradtak. Bár tették volna, mert másnap esély sem volt a folytatásra. Az LOAS reptér roppant kulturált hely, minden földi és légi jóban dúskálni lehet, de repülésre alkalmatlan időjárásban azért csak nem az igazi.
Így aztán hagyták magukat az onnan 30 km-re levő Pozsonyba csábítani, egy kis városnézés végett. Másnap hajnalban indultak tovább, még a délelőtt folyamán elérték a München melletti Günzburg (EDMG) repterét. Az akkor még csendes reptér a nap vége felé megtelt, az ultrakönnyű repülő tevékenység igen pezsgőnek s változatosnak bizonyult. A németek is elismerően csóválták a fejüket az Odesszát látott franciák elbeszéléseit hallgatva, de a meleg, őszinte baráti fogadtatás már elmaradt. Úgy tűnt Jérome-éknak, hogy ahhoz hiányzik a nyugateurópaiaknak a vasfüggöny mögött töltött néhány évtized. Az irányító toronyban húzták meg magukat éjszakára.
Összességében 5000 km-t repültek, 50 órát töltöttek a levegőben. Ezek a nyers számok, de hogy élményben mennyivel gazdagodtak, azt nem lehet leírni. Egy ilyen út egy évre képes feltölteni a lélek akkumulátorait.