2008. június 28 – július 10.
Útvonal – nagy vonalakban:
HU: Tököl – Nagykanizsa – SLO: Novi Mesto – IT: Udine – Bologna – Piombino – San Linato – Capaccio – Monte Poro – Szicília: Caronia – Marina di Modica – Fiumefreddo – Monte Poro – Sibari – Gaudiano – Termoli – Jesi – Bologna – Udine – SLO: Novi Mesto – HU: Nagykanizsa – Tököl
Repült km: 4300
Repült idõ: 46 óra
Pilóták/gépek:
1. Tóth Balázs: DTA Voyageur/Rotax 912S/ Dynamic 450
2. Pataki Gábor: „homebuilt”/BMW1150/iXess
3. Kun Zoltán: Jet Star/BMW/C–15
Már tavaly is elterveztük, hogy körberepüljük az olasz csizmát, de csak a száráig jutottunk. Ez évben már idejekorán elkezdtünk készülni nyári „rendes” túránkra, gépeinket a hosszú téli hónapok alatt átvizsgáltuk, újabb térképeket és információkat gyûjtöttünk a kinézett úti célról. Nem kisebb fába vágtuk a fejszénket, mint Budapestrõl indulva Szicíliába lerepülni, és természetesen vissza, földi kíséret és minden elõzetes szervezés nélkül. Csak úgy. Bizonyítandó, hogy a könnyûrepülés Európában bürokráciamentesen is lehetséges.
Gáborral tavaly túráztam, szintén Olaszországban, Zoli pedig a két éve tett osztrák kiruccanásnál volt „kötelékpárom”. Mindhárman rendelkezünk elegendõ tapasztalattal egy ilyen kiránduláshoz, a gépeink pedig képesek a felszerelés és a megfelelõ autonómiához elegendõ benzin szállítására. Erre szükség is volt, mert adódott úgy, hogy csak 6 óra repülés után jutottunk újra benzinkút közelébe. Na de inkább kezdjük az elején.
Szombaton korán reggel indultunk, enyhe szembeszélben, tiszta égbolt alatt. Nagykanizsa még hazai pályának számít, tehát nem itt akartuk a napot tölteni, és egy tankolás után kezdetét is vette a nemzetközi szakasz. Szlovéniában konfrontálódtunk elõször magasabb hegyekkel, de a kedvezõ idõjárás miatt nem okozott különösebb megerõltetést az Alpokon való átkelés. Egy technikai leszállás után – a motorokat kímélendõ – termikben emelkedtünk ki kb. 2000 méterre, és lazán átsiklottunk Olaszországba. Ezen a szakaszon már ízelítõt kaptunk abból, hogy milyen érzés abban a tudatban repülni, hogy nincs alattunk leszállásra alkalmas terület. Ez persze csak fokozódott a késõbbiekben, és a tengeri átkelés már nem is jelentett különösebb pszichikai kihívást. Leszállás után irány a közeli városka, ahol a kora délutáni órákban – mint
mindenütt Itáliában – megáll az élet, mindenki inkább egy kellemesen hûvös helyen tölti megérdemelt sziesztáját. Ami érthetõ is, hiszen legalább 35 fokot mértünk árnyékban. Mi is csatlakozunk hát ehhez a nemzeti mozgalomhoz, hogy egy kis pihenés után az utunk elsõ, de nem utolsó pizzájával és pár hideg sörrel koronázzuk meg a napot.
A gépeket éjszakára lenyûgözzük, mi pedig sátrat bontunk. Ez a késõbbiekben már igazi rutinná válik, csakúgy, mint a hajnali ébresztõ és a tempós összepakolás. Általánosságban elmondható, hogy célszerû korán, napfelkeltekor indulni. Így gyorsan és kényelmesen, sima levegõben tudunk haladni. Ezzel a technikával délben már 500 km-rel arrébb tudjuk az ebédünket elfogyasztani, és még mindig elõttünk szinte az egész nap. A tankolás, hacsak nem egy „full extrás” benzinkúttal rendelkezõ reptéren szállunk le, legalább 2 órát vesz igénybe, és minimum 10 centivel lesz hosszabb a karunk, ha nekünk kell cipelni a kannákat. Tehát nem mellékes szempont, ezért minden leszállás elõtt alapos légi felderítést végzünk az infrastrukturális adottságokról.
Második nap több kisebb reptér és Bologna érintésével átrepülünk a nyugati partra. Toscana felett csendes levegõben alacsonyról csodáljuk az azúrkék medencékkel és kilométeres cédrussorokkal büszkélkedõ villákat, igazi csemege a szemnek ez a vidék. Piombinóban a már tavalyról ismert placcon táborozunk, a közeli benzinkúton található, családi vállalkozásban üzemelõ étterem mit sem vesztett a már megismert magas minõségbõl.
Reggel ismét korán felszállunk, de olyan párás a levegõ, és a dombok közé annyira alacsonyan ültek be a felhõk, hogy 10 perc után jobb belátásra térünk és visszafordulunk. Minden rosszban kell valami jónak is lennie, tehát kényelmesen megreggelizünk, majd újabb kísérletet teszünk a továbbjutásra. Ezúttal több szerencsénk van, és két óra repülés után esemény nélkül – vagy legalábbis azt hisszük – landolunk a Rómához közeli reptéren. A gépek szokásos szemrevételezése során kiderül, hogy Gábor olajhûtõtartója megadta magát. Mivel szerencsés csillagzat alatt született, a reptérre kiérkezõ szakival 10 percen belül csináltat egy professzionális pótdarabot. Itt még nem is sejtettük, hogy a mûszaki problémák ezzel még közel sem értek véget. Mindez azonban nem szegi kedvünket, sõt a sikeres problémamegoldás kifejezetten emeli a hangulatot. Ebédidõ lévén Zoli beüzemeli a gázfõzõt, és összedob egy olyan jó magyaros zacskós levest. Érthetõ hát, hogy ezek után, ha még csak szerényen is, de inkább éttermekben csillapítjuk éhségünket. Délután zivatarokat kerülgetve ismét kiverekedjük magunkat a tengerpartra, ahol egy úszómedencés reptér felett elrepülve még plusz egy óra repülés után jobb híján egy kaszálón szállunk le napnyugtakor. Az útikalauzban oly szép fényképpel bemutatott tengerparti reptér igazolja a tézist, hogy nem minden arany, ami fénylik, azaz már a leszállás is hajmeresztõnek ígérkezik, a felszállást pedig meg se kísérelném, ha nem fognak fegyvert a fejemhez. Marad a bozóttúra a benzinkúthoz egy tûrhetõ vacsora reményében, azonban be kell érnünk pár múlt hétrõl megmaradt szendviccsel. Habár a sör itt is hideg, és az üveg 0,66 literes, azért marad még némi kívánnivaló, már ami a szálláshelyünket illeti.
A következõ 2 nap nagy lépésekkel haladtunk úti célunk felé, érintünk reptereket, ahol szívesen eltöltenénk még pár napot, és leszállunk olyan helyen is, ahonnan azonnal indulnánk is tovább, de szerda estére így is megérkezünk Szicíliára. A tengeri átkelés bizsergetõ érzés, köszönhetõen az alattunk elterülõ, leszállásra legkevésbé sem alkalmas terepnek, legyen az tenger, sziklás tengerpart vagy erdõvel borított hegyek. Eufórikus állapotban szállunk le a közvetlenül a tenger mellett elterülõ reptéren. Innen indulunk másnap a túra egyik csúcspontjának ígérkezõ repülésre: Szicília átszelésére észak–dél irányban, az Etna megkerülésével. Csak szuperlatívuszokban lehet errõl a természeti képzõdményrõl beszélni, még jóval a csúcsa felett, 3600 méteres magasságban is tekintélyt parancsol a mérete. A levegõ kristálytiszta, a füst csak a hegy egyik oldalán jelent akadályt. Miközben fülig ér a szánk, a hideg sem elviselhetetlen, és van idõnk pár emlékezetes fotóra. Habár a látvánnyal betelni nem tudunk, hamarosan kihúzzuk a gázt, és tempósan süllyedve megcélozzuk a déli partot. Itt most minden beigazolódni látszik, amit a szicíliai táj kietlenségérõl meséltek. A zöld szín hiányzik a palettáról, a sárga és a barna viszont erõsen dominál. Ezt az egyhangúságot töri meg a tenger kékje, ami egyben azt is jelenti, hogy megérkeztünk aznapi célunkhoz és egyben utunk legdélebbi pontjához. Innen már Afrika közelebb van, mint az otthoni bázis. Tele friss élményekkel, valamint egy kiadós ebéddel, elpöffeszkedünk a tengerparton, és élvezzük a napot és a vizet. Elvégre nyaralni jöttünk, nem csak repülni, igaz, az utóbbi hajt minket jobban.
A visszaút kerek egy hét volt, mindennel, amit el lehet képzelni, sõt, még egy kicsit többet is kaptunk a jóból, mint amire befizettünk. Repültünk 50 méteren felhõalapon, hegyek közt 7-8 méteres emelésekben, 50 km/h szélben szálltunk villanyoszlopok között a pályára keresztbe, gyalogoltunk 20 km-t egy délután 38 fokban, hegesztettünk kipufogót, ragasztottunk légcsavart (többször is), tettünk szert új ékszíjra vasárnap délután, és még sok egyéb hihetetlen dolog történt meg velünk ez idõ alatt.
Egy viszont biztos, jövõre, ha döntenem kell egy 6 csillagos szállodában való all inclusive nyaralás és egy, az ideihez hasonló kalandtúra között, tudni fogom, melyiket válasszam (a helyes megfejtõk között értékes ajándékokat sorsolunk ki a szerkesztõségben).
Szöveg: Tóth Balázs
Képek: Kun Zoltán és Tóth Balázs
