Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Mathieu Rouanet kalandjai Ázsiában


Október közepén nevezek be egy Dél-Koreában második alkalommal megrendezett, meglehetősen eredeti versenyre, amelynek már az első „kiadásáról” is nagyon jó emlékekkel tértem haza.
Sophie Guibal, az extrém sportokra specializálódott rendezőnő is elkísér, hogy filmet forgasson az eseményről. Új Ozone Viper Micro ernyőmmel és PAP Ros125 motorommal indulok erre az elsősorban gyorsasági és ügyességi versenyre.
Az induláskor még nem sejtjük, hogy a ránk váró kaland egészen januárig tart majd...

Verseny Dél-Koreában

Daejon 1,5 millió lakosával a harmadik legnagyobb város Dél-Koreában. A versenyzők a városközpontot szegélyező füves folyóparton gyülekeznek. Ez a verseny teljesen más, mint a klasszikus nemzetközi bajnokságok általában, itt a fő kritériumok a puszta sebesség, a pontosság és a talajközeli manőverezés, a játszóterünk pedig maga a város.
Egymást követik az álló motoros célra szállások, és egyre többször látjuk a „flare” technikát: bukó fordulóból nyert többletsebességnek köszönhetően, a speciálisan motoros repüléshez tervezett ernyőkkel még több tíz méteren át lehet nagy sebességgel vízszintesen repülni néhány centire a talajtól. A szlalomozásnál nagy gázzal és nagyon szűk fordulókkal kell operálni, és mindezt persze gyorsan, hisz ketyeg a stopper. A precíziós versenyszámoknál egy háromméteres folyosón belül maradva kell egyre szűkülő görbéket leírva haladni.

Egy másik versenyszámban a várost repüljük körbe a lehető legrövidebb idő alatt, az egyes ellenőrző pontokon leszállunk, lepakolunk, aláírjuk az igazoló papírt, majd újra felszállunk: nem csak a levegőben, a talajon is gyorsnak kell lenni! Közben rizzsel töltött labdákat a levegőből célba dobva bónuszpontokat gyűjthetünk. Az útvonal néha a városon át vezet, motorhiba kizárva... Van „touch and go” szám is: a meghatározott zónán kívülre nem tehetjük a lábunk, ellenben mint az ugróiskolánál, minél több, a talajra rajzolt négyzetbe tudunk belelépni visszaszállás előtt, annál több pontot gyűjthetünk.
Minden a gyors helyzetelemzésen, a sebességen és a kifinomult manőverezési képességen múlik, nagyon élvezzük a játékot. A versenyszámok után pedig még egy kis városi kalandozásra is elrepülünk, hidak alatt figurázunk szinkronban, óriási épületek közt szlalomozunk, visszatérőben pedig a folyó fölött cikázunk és „vízisízünk”.
A verseny este nagy ünnepséggel és ballonok repülésével zárul. Idén másodszorra is én nyerek, így megkapom a 2 millió won értékű Price Moneyt!
Nincs kedvünk visszatérni Európába Sophie-val, inkább továbbmegyünk: a díjam pont fedezi a repülőjegyeket Thaiföldre.

Bangkok

Bangkok elbűvölően piszkos, zajos, nyüzsgő város, néhány napot töltünk el itt, majd délebbre, Pattaya felé vesszük az irányt, ahol szintén verseny zajlik. Érdekes helyszín „a szex fővárosa”. Éjszaka érkezünk meg félig találomra Georges UL bázisára, aki meghatározó személyiség a thaiföldi hátimotoros miliőben. Konstruktőr és oktató egy személyben, egész tartózkodásunk alatt ő lesz a kísérőnk és hű pilótatársunk.
A versenyre a pattayai reptéren kerül sor, a versenyszámok elég szokatlanok: nincs navigáció, nincs economy, kizárólag célra szállás, touch and go és „powder bomb” dobás: ez egy gipsszel töltött műanyag zsák, amit 20 méter magasról kell célra ejteni. Nem is hozok nagy dicsőséget Franciaországra, csak nyolcadikként végzek.

A thai pilóták mint a kamaszok, játékuk a repülés. Büszkén parádéznak a klubjaik emblémáival díszített overalljaikban. A rendkívül protokolláris díjátadó ünnepségen azonban ezek a nagy gyerekek igen komolyra veszik a figurát: elegánsan felöltözve várjuk a királyi család egyik tagját, aki limuzinján, testőreivel érkezik, és vörös szőnyegen lépdel az odakészített trónusig. A díjátadás igen ünnepélyes: sorban letérdelünk a magas személyiség előtt, hogy átvegyük kezéből a díjakat… elképesztő!!!
A verseny végeztével a csodálatos tájairól és homokos strandjairól ismert, paradicsomi Phuket szigetére megyünk tovább. Egy hétig repülök ezen a fantasztikus helyen, és a helyi kluboknak köszönhetően felfedezem a csak vízen vagy levegőben megközelíthető, csodálatos öblöket, hajótemetőket. Kicsit a sziget látványosságává válok, mindenhová hívnak bemutatót tartani, sajnos nem jut rá idő, vár egy másik verseny északon, Takban.
Itt van navigációs szám is, amelyet teljesíteni szinte lehetetlen. Jó száz kilométer háromszögrepülés, két közbülső leszállással, térkép és GPS nélkül, a dzsungel fölött! Georges szerez valahonnan egy iránytűt, ennek köszönhetően egyedül mi ketten nem tévedünk el... Az ügyességi számot csak néhány ponttal Georges előtt nyerem meg, a jutalom pedig – pár ezer bath – épp jól jön, hogy megtankoljuk a pick-upot és folytassuk a kalandos utazást Chiang Maï felé. Ez a hegyekkel körülvett ősi erődítményváros kézműveseiről és a sportturizmusról ismert, a helyi motoros ernyős klub jóvoltából repülünk is ezen a szép helyen.
Innen pedig pilótáknak kicsit szokatlan közlekedési eszközzel, elefántháton folytatjuk az utat a dzsungelen át, motorostul, egy nepáli menekültek által lakott kis faluig. Innen szállunk fel a dzsungel fölé, életem egyik legemlékezetesebb repülése ez, Indiana Jonesként hatolunk át a döbbenetes, buja vegetációban nyíló folyosókon.
Vendéglátónk, Tee közvetítésével meghívnak, hogy a király által támogatott nemzetközi virágkiállítás megnyitóján tartsunk bemutatót két pilótatársammal... Akkrózunk szinkronban, füstöt eregetünk, majd leszállás előtt még bemutatnék egy kis „vízisízést” a tavon. Amint leér a lábam a vízre, hirtelen előreesek, jó nagy perec a vízbe... Nem értem, mi történt. Acélkábelt húztak ki a vízfelszínen, ugyanolyan színűre festve, az esztétikai hatás fokozása érdekében! Kórház, de megúszom két csúnya sebbel a sípcsontomon, semmi komoly. A médiának persze jó csemege vagyok, sajtóban, híradóban, interneten szerepel az eset, még 800 kilométerre innen is megismernek majd az utcán... ez is Thaiföld!
Következő állomásunk, Krabi, maga a paradicsom. Öten vagyunk 3 hátimotorral, és körülbelül 200 kiló csomaggal. Szállást keresve véletlenül jutunk el egy bár-masszázsszalon komplexumhoz, ahol a garantált fogyasztásért cserébe néhány napig szállást is kapunk! A part még dagálykor is tökéletes felszállóhely. 3 napig élvezkedünk a levegőben a turistákat a szigetekre és más partokra szállító hajók fölött cikázva öbölről öbölre.
Több tíz kilométerre bemerészkedünk a tenger fölé, a vízen a biztonságunk érdekében bérelt hajó kísér, melynek fedélzetén Sophie szorgalmasan forgat. Boldogan hancúrozunk a levegőégben a szigeteket és a hihetetlen kékségű lagúnákat átrepülve. Ko Chicken szigeten szállunk le, a széles, homokos part idilli környezet, amíg reggel meg nem érkeznek a turistahordák... Este egy másik szigetre menekülünk előlük, ahol senki sem zavar, sötétedésig repülünk.
Másnap a „full moon parties” (teliholdkor tartott bulijairól) ismert Ko Phangan szigete felé vesszük az irányt. A sziget északi oldalán ütjük fel bázisunkat, olcsón lakunk a közvetlenül a part mentén fekvő bungalókban, két hétig élvezzük a napot, a tengert, a semmittevést – közben persze repülünk is. Egyetlen közlekedési eszközünk a hátimotor, a kis szigeten ezzel repülünk más-más strandokra enni-inni... Robogót is bérelünk, és gyakran járunk a benzinkútra motorral a hátunkon. A thaiföldiek és a turisták egyaránt döbbenten nézik ezeket a két keréken guruló furcsa szerkezeteket, a relatív szélben pörgő légcsavarokkal...
Már két hónapja tart ez a kirándulás, de mintha csak tegnap érkeztünk volna. Nehéz elszakadni ettől az országtól, már harmadszorra módosítjuk a repülőjegyeinket a visszaútra. Sophie-nak és Juliusnak haza kell mennie, de én nem tudom rávenni magam, és a legkésőbbi időpontig tolom ki az indulást, január végéig.
Már csak ketten maradunk Pascallal. Sikerül néhány napra munkát találnunk, mint légi fényképészek, 5 csillagos szállodákat és egyéb turistacsalogató intézményeket fényképezünk. Keresetünkből folytatjuk utunkat.
Egyik volt tanítványom Kambodzsában dolgozik egy humanitárius szervezetnek, amely a kambodzsai árvákat segíti. Meghív bennünket, tartsunk bemutatót egy árvaház gyerekeinek. A határt átlépve azonnal érezzük, másik országba érkeztünk. Tömegek vetik ránk magukat, különböző szolgáltatásaikat ajánlva. Hamar elkapunk egy minibuszt, amellyel Phnom Penhbe utazunk. Egy olcsó guest house lesz a szállásunk néhány napig. Ahogy járjuk a várost, mindenhol a szegénység tárul elénk, úton-útfélen kéregetőkkel találkozunk – nagy részük amputált, a taposóaknák itt hagyták nyomukat...
A Mekong partját derítjük fel, felszállóhelyet keresve repülésünkhöz: végül a királyi palotával szemben találjuk meg az ideális helyszínt.
A bemutató napján az árvaházban a gyerekek boldogan fogadnak. A főváros kellős közepén szállunk fel és repülünk, mindezt a királyi palota közelében, bármiféle engedély nélkül! Nem csodálkoznánk, ha leszállás után egyből a börtön várna, de furcsa módon nem is aggódunk különösebben. A várost átszelő folyó mentén repülünk. Számtalan, cölöpökre épült ház, a halásznegyed lakói lelkesen integetnek. Átrepülünk a főváros büszkeségének számító, egyetlen híd alatt, és az árvaház felé vesszük az irányt. A gyerekek a folyóparton várnak, fantasztikus üdvrivalgással fogadnak.
Egy órán át játszadozunk a levegőben, mindenféle figurát bemutatunk, majd jön a „WC-papír-mutatvány”, ami mindig hatásos: végy egy tekercs biológiailag lebomló papírt, emelkedj kellő magasságba, és a papír végét tartva ereszd el a tekercset. Utána nagyon látványosan lehet darabokra szaggatni wingoverekkel és 360 fokos fordulókkal. A folyóparton nagyon hamar hihetetlen tömeg verődik össze, nemcsak az árvaháznak tartunk előadást, hanem az egész városnegyednek... A gyerekeknek fantasztikus élmény ez a nap: mindannyian kapnak egy-egy új pólót, baseballsapkát, fogkefét, fél dollár zsebpénzt és egy légibemutatót... Mindez az Art for Rice szervezetnek köszönhetően.
Mi is az örömtől felmelegedett szívvel mondunk nekik búcsút.

Busszal tervezünk visszatérni Bangkokba, de hiába minden alkudozás, motorjainkat nem engedik fel csomagként, túl terjedelmesek. Nem marad más, mint a B terv, a repülő, ami sokkal drágább. Sikerül az utolsó pillanatban felszabaduló két helyre lecsapnunk, megalkudnunk a túlsúlyra, és indulás.
Hazaérni kicsit brutális élmény, januárban a párizsi repülőtéren jó turista módjára nyáriasan öltözve szállok le, mert Thaiföldön feleslegesnek bizonyult meleg ruháimat már csomagként hazaküldtem...
Sophie filmje hamarosan megtekinthető: www.indasky.com
Az Art for Rice honlapja: www.artforrice.org

Szöveg: Mathieu Rouanet
Fordította: Kádár Andrea
Képek: Aerial


 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.01 másodperc