Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

„T’as pas idée… c’est magnifique”


Ennél kényelmesebben is szerkesztettünk már újságot, de kalandosabban nem nagyon. Az élmény frissességéhez viszont nem férhet kétség, jobb oldalra kitekintve kéklik a tenger, bal oldalon futnak el mellettünk a narancsligetek, laptop a térden, a motor duruzsol, és Budaörs még 2300 kilométer. Azért hazaérni is jó lesz, gyõzködjük magunkat, míg egyre távolodunk Alicantétól, de igazából senki nem bánna nagyon egy „da capo al finé”-t…
Önkéntelenül is vendéglátónk, Eric a címben szereplõ, sûrûn ismételt kedvenc mondása tolul a szánkra (vagyis tollunkra, ööö, billentyûzetünkre), ha az elmúlt hetet kell összefoglalni. A nem frankofonok számára nagyon szabad fordításban talán így adhatnánk vissza: „lövésed sincs, milyen szuper.”

Pedig az időjárás nem volt annyira kegyes, mint vártuk, sőt eleinte kifejezetten packázott velünk. Az első reggelen a tenger fölött felkelő nap mindenkit korán kirántott az ágyból, még a sirályok is épp csak bemelegítettek az aznapi halászathoz, mikor a partot már kezdték ellepni az ernyők, motorok és türelmetlen pilóták. Bármilyen csalogató is volt azonban a széles, homokos part, az ezüstösen csillogó tenger és a patyolattiszta kék ég, az egyre erősödő szél és a dűnéknek köszönhető rotor épp csak egy kis belekóstolást engedett az itteni repülés gyönyöreibe. És következtek a frusztráció gyötrő órái, amelyeket azért igyekeztünk az elvonási tünetek ellenére is kellemesen tölteni. Anynyira nem volt nehéz, hiszen dél körül – a 30 km/órás szelet leszámítva – már strandidő uralkodott a parton, jöhetett a „klasszikus” nyaralási forgatókönyv nyugágyon perzselődéssel, a bátrabbak még az egyelőre meglehetősen tavaszias hőmérsékletű, 16-17 fokos vízbe is bemerészkedtek. Az esti enyhülésre várva szétnéztünk a környéken, felderítettük a későbbiekben mindennapi standard programponttá váló internetcafét, elautóztunk a közeli pálmaligetbe, mely Európa legnagyobb ilyen ültetvénye, meglátogattuk Ericék egy-két kedvenc placcát, és főleg csodáltuk a tájat. Majd eljött az éj, csillagok is jöttenek, de a szél sajnos kitartott, így maradt a remény, meg a buló és a barométer rendíthetetlen bűvölése.
Másnap is gyönyörű reggelre ébredtünk, de a szél nem könyörült, jobb híján ernyőhúzogatással szórakoztunk a mezőn, ellátogattunk a közeli UL-bázisra, ahol megnéztük a tulaj ELA giróját (ennek a koppintása az MT 03), kipróbáltuk P92 Tecnam merevszárnyúját, majd gasztronómiai élményekkel múlattuk az időt: a szomszédasszony a tenger gyümölcseiből remekbe készült paellára látott minket vendégül.
Este végre-valahára sor kerülhetett az első igazi légi örömködésre a part felett, és a továbbiakban lassan megtörni látszott az átok. A reggeli és esti repülések a ház előtt, a tengerpartról startolva zajlottak, napközben pedig más-más placcokra látogattunk el. A magasból csodáltuk meg a Santa Pola-i sólepárló tavakat, a ritka madárfajokban bővelkedő nemzeti parkot, a kikötőket, és persze a végeláthatatlan homokos partsáv szegélyezte tengert. Esténként a verandán rendeztünk házimozit az aznapi képekből és videókból. Volt bőven nézni- és kommentálnivaló, a felszállásnál elkövetett bénázásoktól a kikötő mólójának zsebkendőnyi parkolójában bravúrosan végrehajtott leszállásig (ez utóbbi közvetlen előzménye egy váratlan motorleállás volt). Alkalom nyílt az új motorok alapos tesztelésére is. A szezon előtti időpont, ha időjárás szempontjából nem is tűnt végül tökéletes választásnak (bár, mint a helyszínt jól ismerők egybehangzóan állították, leginkább csak pechünk volt), ideálisnak bizonyult ahhoz, hogy ne kelljen vakációzó tömegekkel megküzdeni, mondhatni, miénk volt a tér. A parti házakban lakó szomszédok esténként tévé helyett a levegőben zajló előadást nézték, csakúgy, mint a kevés számú kocogó és kutyasétáltató, a dűnék mögött lakókocsijaikban, mint mobil kriptákban mumifikálódó német nyugdíjasok vegetálását pedig időnként egyenesen az infarktus határáig sikerült felpezsdítenünk. Különösen értékelték az egyik nyugodt alkonyati órán a dűnéken burjánzó pozsgások közül feltűnő és se szó, se beszéd, eltökélten beléjük rongyoló Zsoltit – mit lehetett tenni, ha egyszer így jött ki a lépés, vagyis a szélirány...
Mivel egyórányival nyugatabbra vagyunk, így a nap is később bukik le. Utolsó esti repülésünkkor sokáig búcsúzkodtunk a spanyol égbolttól, mire mindenki földet ért, már jól benne jártunk a napnyugta utáni félórában. A távolban a kikötő fényei, a tengeren hajók lámpái, alattunk a félhomályban fehéren fodrozódó hullámok, a dűnék fölött pedig a vöröslő ég alján úszkáló felhők: ez a zárókép tette fel a koronát az itt töltött hetünkre.
A Vampair szűk családi köre ez alkalommal Berkes Zsolti és Dóka Tomi kellemes társaságával bővült, így összesen hatfős magyar különítményt alkotva támadtuk le Spanyolországot. A következő kiruccanásra, reméljük, még többen csatlakoznak hozzánk. Zsolti és Tomi is úgy nyilatkoztak, mindenképpen nemcsak élvezetesnek, de tanulságosnak és hasznosnak is bizonyult számukra ez a „nyaralással összekötött edzőtábor”. Az otthonitól eltérő, turbulens, tengeri szeles idő, ha nem is biztosított ideálisnak mondható repülési feltételeket, de kihívást jelentett, és lehetőséget a tanulásra, a tapasztalatszerzésre, mindezt nem mindennapi környezetben és látnivalók mellett. Az is kiderült, hogy minden várakozás ellenére a parti homokból még tandemben is könnyedén megy a startolás, ebben persze a szél is segítségünkre volt. Kár lett volna kihagyni! Előbb-utóbb az ernyőkből is kifogy majd a homok…

Szöveg: Kádár Andrea
Képek: Koszta Péter


 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.01 másodperc