Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Hátimotor

ITV ernyõk


Augusztus az anticiklon és a kánikula végét hozta. Egyben változatos felhõképzõdmé-nyeket is. Negyedikén, pénteken hét óra körül arra figyeltem fel, hogy a viszonylag alacsony szintû, drámaian sötét stratocumulus felhõrétegen átdereng a napfény. Itt-ott rések is fel-feltûntek. Egyébként is akut repülési viszketegségem volt, a napnyugta felhõréteg feletti látványának esélye félresepert minden más programot.

Rekordidõ alatt a faluszéli legelõn voltam és teregettem, kivételesen nem egy Reactiont, hanem egy ITV Pawnee-t. Ez a döntés engem is meglepett, mert ezzel az ernyõvel közel egy éve, összesen egyetlenegyszer repültem, távolról sem ismertem olyannyira, mint a 25 m2-es Dudek elfogóvadász ernyõt. Pedig a felhõk mozgása, gomolygása nem ígért „gyógy”-idõt odafent. Nagy oldalviszonyú, nem reflex profilos ernyõvel vágni neki a felhõk áttörésének igencsak izgalmas vállalkozásnak ígérkezett. Az elsõdleges szempont viszont a minél gyorsabb emelkedés volt, annak nem sok értelmét láttam, hogy egy pici és stabil ernyõvel felhõoszlás vagy esetleg napnyugta után kecmeregjek fel az inverzióba, vagy ami még rosszabb: a tankban maradt három liter benya célom elérése elõtt kifogyjon. A Pawnee nem kérette magát, engedelmesen tûrte az „utánégetõs” startot, és a várakozásoknak megfelelõen emelkedett. Ez 5,7-es oldalviszonyának, hagyományos profiljának és performance kategóriás siklószámának volt köszönhetõ. Háromnegyed gázon, stabil 3-as varióval kapaszkodtam a felhõalap felé. Ez annyira parádés volt, hogy lekaptam a gázt, hátha nem is a Simonini tol, hanem a felhõ szippant befele. Ez egy rég és távol szétesett, a szél által szétlapított CB-tõl igencsak meglepett volna, de sosem lehet tudni. Meggyõzõdtem róla, hogy alapjáraton 1,1-es varióval süllyedek, így ismét rászúrtam a gázt. Szél annyi volt, hogy végig a felszálló mezõ felett maradtam. Kevesebb mint tíz perc alatt a Pawnee elkezdte nyaldosni a gonosz szürke felhõfoszlányokat. A magasságmérõ QFE 1200 métert mutatott. Már csak rést kellett találnom, hogy a napos oldalra kerüljek. Ez is összejött. Az ernyõ mocorgott, de a vártnál sokkal lágyabban, távolról sem rázott olyan szárazon, mint egy gyorsra trimmelt reflex profilos. Fotóztam és fáztam vagy tíz percen át. A látványtól majdnem elbõgtem magam. Aztán kerestem egy lyukat az alattam gomolygó felhõtengerben és alábuktam. 900 méteren leállítottam a motort. Reactionnal ettõl kezdve még hat-hét percig tartott volna a repülés. Gyorsítóval feleannyi ideig. A felhõalap alá bukó nap utolsó sugaraiban játszadozva tizennyolc perc motormentes repülést kaptam ajándékba a Pawnee-tól. Mint egy teljesítményvitorla, úgy siklott, hogy az már-már sikamlós volt. Játékos, majdhogynem pajkos. Éreztette sajátos morfológiáját, de ez nem volt soha kellemetlen. Gimis koromban volt szerencsém egyszer egy nálam jó két fejjel magasabb, tökéletesen kisportolt, bár kissé El Grecósan nyurga testalkatú kosárlabdás lánnyal hancúrozni. Õ is élvezte, az sem kizárt, hogy õ kezdeményezett. Ezt az együttlétet idézte fel bennem a Pawnee. Leszállás elõtt újraindítottam a motort, mert a szél kicsit elsodort a placctól. A földet érést motor nélkül hajtottam végre, bár a szélzsák a temetõ melletti tisztáson már függõlegesen csüngedezett. Példásan hagyta magát elfékezni. Lehet, hogy a felhõk és a hidegfront utáni látás is benne volt, de olyan jólesett a Pawnee-val, hogy úgy döntöttem: nem titkolom el. Bevallom, az ITV ernyõket nem sok meggyõzõdéssel forgalmaztam eleddig. Pedig Heniu Dyduch, a cég roppant dinamikus és szimpatikus fõnöke régi cimborám.
Az ernyõket nem alultáplált kiskorúak varrják valamilyen kínai katakombákban, hanem echte franciák, ott helyben Chambéryben. Kivétel nélkül minden francia szárnytársam erre a márkára esküszik, bár egy franciától ez mondjuk el is várható…
És mégis, a Dudek ernyõk árnyékában nem éreztem, hogy van igazi létjogosultságuk, hogy volna értelme foglalkozni ilyen félig sikló, félig motoros ernyõkkel.
Ezt is rosszul ítéltem meg. Próbálom korrigálni a továbbiakban.

Azóta kerestem az alkalmat, hogy a birtokomban levõ három 25 m2-es (M-es) ITV ernyõt, azonos körülmények között, mégpedig ideálisnak nem mondható légköri viszonyok között vethessem össze. Erre augusztus hetedikén az esti órákban adódott alkalom. Alacsonyan tolattak a felhõk, de az esõ elállt. Vizes fûre teregettem, elsõnek a Tomahawk 2-t.
A szélzsák a temetõ melletti völgyben hol lógott, hol 45°-os szögben fityegett. Kipróbáltam a kifordulós, majd a belefutós startot is. Mindkettõt kötelességtudóan és szolgálatkészen teljesítette a Tomahawk. Butabarát, jegyeztem meg magamban. Motorral tolatva magam egy kicsit késve ért utol, de magától megállt a fejem felett, meg sem kellett fékezni. Négy lépés után elcuppantott a földtõl, és meredek szögben emelt. Visszavettem a gázból, alacsony sebességen, laposan fordulóztam vele. Igen barátságosan viselkedett kis sebességen. Igazat kellett adnom Michel Touitou oktatómnak, aki azt rótta fel a reflex ernyõknek, hogy csak gyorsan tudnak jól repülni. Ezt én mindig cáfoltam, azt állítottam, hogy motorral megtámasztva én lassabban tudok repülni Reactionnal, mint bármelyik hagyományos profilos ronggyal. Ez igaz, csak éppen más az, amikor motorral „megerõszakolva” kényszerítjük az ernyõt nagy állásszögön történõ áteséshatáron billegésre, és megint más, amikor természetesen, magától értetõdõen képes lassan libbenni. A dinamikus fordulózás is élvezetesnek bizonyult. A kormányerõket, a fékutakat közepesnek, az ernyõ reakcióit félkeménynek, de semmiképpen nem „puha pöcs” jellegûnek találtam. Jól siklott, spirálba könnyen hagyta magát bevinni, és külsõ fék mérsékelt húzására magától kijött belõle.
Végsebességérõl nem érdemes beszélni, de azért el tudom képzelni, hogy távot lehessen repülni vele, különösen „economy” jelleggel. A leszállást precízen engedte végrehajtani, úgy motorral, mint anélkül. Két „touch and go” után szûkített fordulóban értem vele földet, szinte csak akkor engedtem vízszintesbe állni, amikor már érte a lábam a földet. Ezt is készségesen tûrte. Összességében igen kezesnek és barátságosnak találtam. Unalmasnak egyáltalán nem.
Összegyûjtöttem rózsába a Tomahawk 2-t, és már teregettem is a Dakotát. Ez az ITV legfrissebb fejlesztése, Heniu az elsõ sorozatból adott át egy ernyõt Basse Hamban. Ezzel az ernyõjével sem követi a jelenlegi divatot, a Dakota profilját csak annyira „reflexesítette”, hogy az megfelelõen stabil és csukásbiztos legyen még erõsen turbulens viszonyok között is. A Dakota az elsõ ernyõ a világon, amely megfelel az új, igen szigorú CEN szabványnak. Az igazi újítás abban rejlik, hogy az autostabil profil legfrissebb fejlesztési eredményeit a hagyományos típusú ernyõk elõnyeinek megõrzése mellett tudta „belegyúrni” a koncepcióba. Megmaradt a könnyû felhúzhatóság, a lassú repülés képessége és a „hozzávetõleges” irányítással szembeni tolerancia. Amikor a zsákból elõvettem, azonnal feltûnt, hogy milyen egyszerû, milyen apróra össze van hajtogatva. Súlya meg sem közelítette az átlagos ernyõkét. Zsinórzata is szimplábbnak, átláthatóbbnak tûnt. A zsinór szétválogatás-kibogozás néha oly kínos perceit egybõl megspóroltam.
Az egyre lágyabb lengedezésben annak ellenére könnyedén húztam fel, hogy közben csurom vizes lett, egyetlen mozdulattól feljött és azonnal meg is állapodott a fejem fölött. Trimmel vagy anélkül, stabilitása mindkét esetben vitathatatlannak bizonyult. Kifordulás, gáz és a 25,5 m2-es felület közel 120 kg-os terhelése ellenére már a harmadik lépésnél elemelkedtem. A 100%-ig reflex szárnyakkal szemben a Dakota lágyabban, finomabban egyengette a fasor feletti turbulenciát, fordulóban pedig egészen megdöbbentõ teljesítményt produkált. Bár feszesnek éreztem a fejem felett, az autostabil ernyõkre jellemzõ „kemény” irányíthatóságot nem tapasztaltam, lágyan, lengén, könnyedén, motorteljesítmény igénye nélkül tudtam fordulózni vele, anélkül, hogy hajlamos lett volna szárnyvégirányba lecsúszni, vagy a túldöntött fordulóba belemerülni. A közeli kukoricást kontúrozva precizitását is megtapasztaltam, majd parkettagázon teszteltem emelkedési képességét. Nem maradt le, nem tudtam kitolni magam alóla, amitõl ha zsák- esés nem is, de az következhetett volna be, hogy nagy állásszögön csak túrja a levegõt, és nem szárnyként, hanem vitorlaként viselkedik. Dinamikusan vette fel a sebességet, és valószínûleg ezáltal értem el + hármas variót tartós emelkedésben. Továbbra is full gázon repülve, beiktattam néhány túldöntött fordulót. Olyan lendületesen és akár „sarkon” fordult a Dakota, mint a Reaction, csak éppen emelkedtünk közben. Ez nem semmi, gondoltam, és kétszáz méteren lekaptam a gázt, teljesen kiengedve hagytam a trimmeket, és negyedgázon fordulózgattam. Úgyse hinné senki, hogy nem lett wingoverezés a vége. Ugyanazt a megbízhatóságot és kiszámíthatóságot éreztem, mint a Tomahawk 2-vel, csak éppen turbós változatban. Vagy tíz perc fetrengés után egy jó kövér spirál beiktatásával megkezdtem a süllyedést. A Dakota az elsõ centiméterek után gyorsan bedõlt és pörögni kezdett. A beülõ lapja érezhetõen deformálódott a „g”-k alatt. A harmadik forduló után már túlzottnak találtam a tempót, kissé talán zavart is, hogy magam alatt látom az ernyõt, erre felemeltem a belsõ kezemet, a forduló ettõl azonnal lelassult, és az utána következõ süllyedés ugyanolyan könnyen kezelhetõnek bizonyult, mint egy tanulóernyõn. Behelyezkedtem egy hagyományos „S” megközelítésbe, sima kilebegtetés után akár tojásokra is leszállhattam volna.
Kellemes meglepetés volt ez a teljesítmény, a biztonság és a stabilitás, bevallom, nem néztem volna ki ebbõl a végül is meglehetõsen egyszerûnek tûnõ rongyból. Az ITV új modellje vélhetõen a stabilitásra vágyó kezdõktõl a sebességet és jó manõverezhetõséget keresõ tapasztalt pilótákig mindenkinek kedvére tesz. A turbulenciában nyújtott passzív biztonságát az egészíti ki, hogy kevesebb motorteljesítménnyel beéri, mint egy 100%-os reflex profilos, ha pedig véletlenül magával ragadja a hév a pilótát, és olyan manõverre vetemedik, amihez még nem ért, azt nem fogja könyörtelenül megbüntetni.
Ernyõ rózsába és már teregettem is a Pawnee-t.
Bár ezzel is gyerekjáték volt a start, az oldalviszony azonnal érezhetõ volt. Nagyobb odafigyelést igényelt, mint a két elõzõ, de egyértelmûen többet is nyújtott. Repülési tulajdonságait csak azért nem részletezem, mert a bevezetésben már jól megdicsértem, másrészt, mert Kis István oktató barátunk már tesztelte korábban, és az õ alábbi szavai bizonyára hitelesebbek:

– Kipróbálásra, tesztrepülésre kaptam a Pawnee-t, de végül a vele megszerzett repülési élményért kell köszönetet mondanom. A földi gyakorlatok, a kupolázás azt sejtette, hogy egy izgága, teljesítményre kihegyezett ernyõvel állok szemben. Még aktív, termikes idõben akartam repülni vele. Az elsõ startkísérletnél már kellemes meglepetés ért. Nehezebbre számítottam. Igen kellemes, könnyen startolható ernyõt alkottak az ITV szakemberei. Bár az idõ aktív volt, nagyon sima repülésben volt részem. Amikor valami enyhe mocorgást éreztem az ernyõvel, azt hittem, valami 0,5m/s-os, max. 1 m/s-os emelésbe kerültem, ezzel szemben a varió 2 m/s feletti emelést jelzett. Meglepõen simán vészeltem át ezzel az ernyõvel a termikes idõben oly gyakori „rázós” pillanatokat. Már majdnem olyan volt, mintha az esti gyógyidõben repültem volna... Véleményem szerint ez az ernyõ a Nemo Moto és a Reaction közötti jellemzõ tulajdonságokkal rendelkezik.
Bár CEN Standard minõsítésû, kezdõ ernyõnek nem nevezhetõ. Leginkább a Nova Tatoo vagy az Advance Sigma 6-os osztályába sorolnám. Kivitelezése példamutató, egyetlen ránc sincs rajta. A fék az elsõ negyven centiméteren hatékony, a válasz azonnali, homogén és lineáris. A fékerõk közepesek, többórás termikelés sem fárasztana el vele. Termikben azonnal otthonosan mozogtam alatta, siklószáma (különösen úgy 40 km/h körül) igen hatékonnyá tette két termik közötti átsiklásban. A repülés minden fázisában jól kommunikált velem. Nem hétköznapi oldalviszonya ellenére fülcsukásra nem volt hajlamos, viselkedésé-ben inkább toleránsnak találtam, mint teljesítményre kihegyezettnek.
Azoknak ajánlom, akik már nem teljesen kezdõk, nagyobb teljesítményeket szeretnének elérni, aktívabb idõben, de lehetõleg stresszmentesen.

Én valószínûleg azért találtam aznap a Pawnee-t a legélvezetesebbnek, mert az volt a legmarkánsabb karakterû, az állt jellemében a legtávolabb a mindennapi rendszerességgel repült ernyõktõl, anélkül, hogy azoknál unalmasabb lett volna.

Összefoglalásképpen:
A Tomahawk 2-t hasonlíthatnám egy motoros gyakorló repülõgéphez, mondjuk egy Grobhoz, vagy egy Bulldoghoz, a Dakotát egy Zlin Trenerhez vagy kis túlzással egy Extrához, a Pawnee-t pedig egy Stemméhez vagy Ventus 2CM-hez.

Akinek kedve támadt személyesen meggyõzõdni a fent leírtakról, várom egy tesztrepülésre, kíváncsi vagyok a véleményére. Jelentkezni lehet a gyuri@vampair.hu e-mail címen vagy a 06 30 932 29 37-es telefonszámon.

Szabó György írása, Klocza Zsolt fotói


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   

Kapcsold rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.05 msodperc