Hátimotor Hátimotor Motoros sárkány Kezdőlap Merevszárnyú UL Forgószárnyú UL Műrepülés Videók Galéria

Version francaise Versiunea în româneste
 
Hátimotor

Felhőúton találkoztak


– Az elmúlt két évtizedben a szabad (és minden más) időm nagy részét a repülésre áldoztam, amit nem is bántam meg – mondja Szabó Péter. – Saját repülésem mellett rendszeresen oktatok, és egy klubnyi ember ügyes-bajos dolgait segítek rendezni. Az nap „másik 24 órájában” azonban, úgy érzem, teljes életet élek. Annak idején úgyterveztem, agglegény maradok, aztán váratlanul összetalálkoztam Edinával, és megszületett a csoda: sikerült összehangolnunk a repülést és a családot – amit csak nagyon kevesen mondhatnak el a környezetemben. Közös életünket átitatja a repülés, amiért hálás vagyok a sorsnak és a feleségemnek is.

Péter gyerekkora nagy részét nagymamájánál töltötte, aki a gödöllői reptértől pár kilométerre lakik – Gödöllő pedig akkoriban nagy ejtőernyős központ volt, az összes pesti klub odajárt ugrani. Míg más „normális” gyerek rendőr, tűzoltó vagy mozdonyvezető akar lenni, Péter konokul kitartott az ejtőernyős „szakma” mellett. 15 évesen Both Lajos reptérparancsnok keze alá adták a szülei. Az elméleti alap- és középfokú tanfolyamot (ami akkor még hosszú hónapokat vett igénybe) a korhatár betöltése előtt elvégezte, amint elérte az „előírásos” életkort – 1985. augusztus 16-ára esett az a bizonyos nap –, már ugrott is. Közel 100 ugrással vonult be ejtőernyős katonának Szolnokra, ahol megismerte a mentőernyőket és a különböző teherdeszantrendszereket, és további 120 ugrással bővítette „repertoárját”.
Gödöllőn 1985 és ’87 körül alakult egy kis ejtőernyős csapat. Péter hozzájuk csatlakozva az oktatói szintig vitte, oktatott is rengeteget. Ugrott mindenféle típusú repülőgépből, helikopterből, motoros sárkányból, sőt – elsőként az országban – tandem siklóernyőről is. Ugrott 300 és 4600 méterről, ugrott többször éjszaka, ugrott a Balatonba, a Dunába. Versenyezett, korlátlan bemutató ugrói jogosítást szerzett, számos országos repülőnapon és falunapi rendezvényen szolgáltatta ejtőernyőjével a hangulati és látványelemet. Ejtőernyős pályafutása során balesete nem volt, vészhelyzet miatt főernyőt leoldani, tartalék ernyőt használnia nem kellett (viszont van egy gyakorló leoldása).
A rendszerváltás után drága sporttá avanzsált az ejtőernyőzés – Péter sok társához hasonlóan kénytelen volt lemondani róla. – Siklóernyőzni már 1988 végén, azaz a hazai siklóernyőzés kialakulása előtt elkezdtünk – emlékszik vissza. – Eleinte leselejtezett ejtőernyőkkel végeztünk fix köteles autós vontatásokat, és hegyről is repültünk velük. Egyre jobban belejöttünk. A legelső oktatói tábor óta folyamatosan él a siklóernyős oktatói jogosításom. Sok tanítványom volt, többen közülük ma már rekorderek, versenygyőztesek, oktatók, klubalapítók, Arany Sas-tulajdonosok – és sokan neves pilóták. Tevékenységem során növendékemmel baleset soha nem történt. Repültem 6 óra feletti időtartamokat, 100 kilométer feletti távokat, Arany Sasom van. Két évig dolgoztam a Magyar Repülő Szövetségben mint a főpilóta siklóernyős helyettese, részt vettem kiképzési tematikák kidolgozásában. Időközben elvégeztem a „Stop” fantázianevű, saját tervezésű siklóernyős mentőernyő kifejlesztését.
A tesztek és más mentőernyők próbái során több mint 50 gyakorló mentőernyőnyitást hajtottam végre, és van két-három vészhelyzetbeli mentőernyőnyitásom is (a saját tervezésű mentőernyővel).
– Az önálló repülést sokáig elérhetetlennek találtam – csöndben álmodoztam róla, a gondolat pedig addig formálódott, érett bennem, míg eljutott arra a szintre, hogy már nehezen tudtam elfojtani – meséli Edina. – A szerencsés „véletlenek” sorozata 1995 nyarán a gödöllői reptérre sodort, a még szerencsésebb „véletlenek” pedig úgy alakultak, hogy Péter lett az ejtőernyős oktatóm. Ez a nyár egy romantikus, szélesvásznú (vagy inkább „széles szájú”) kalandfilm kezdetét jelentette… Az életem 180 fokot fordult. Sosem felejtem el, amikor az első ugrásom után felnéztem az égre, ahonnan jöttem, és éreztem, nem ugyanaz az ember ért földet, mint aki beszállt az An–2-esbe.
Péter segítségével gyorsan haladtam, már a tizenötödik ugrásomnál felvittek 4000 méterre, a huszonegyediket egy PO–17-es légcellással ugrottam. A magasság és a zuhanás elbűvölt – megtanultam a másodpercek értékét. Ha akkor azt mondja valaki, hogy nemsokára hanyagolni kezdem az ugrást, és másba kezdek, kinevettem volna. Egy hosszú siklóernyős tandemrepüléssel kezdődött Apcon. Péter akkor már régóta siklóernyőzött, szívesen adtam újra a kezébe az életemet. Már a repülés első pillanataiban úgy éreztem: igen, ez az.
Edina egy éven belül megszerezte a pilótajogosítást, és hamarosan jött az első távrepülés, az első verseny, az első női rekord, az első C-gyakorlatok, az első gyakorló mentőernyőnyitás, az első oktatói vizsga – majd mindezekből a második, a harmadik, a sokadik. Legközelebb a távrepülés áll hozzá:
– Szeretem érezni, hogy része vagyok a természetnek. Szeretem az ismeretlen helyen való leszállás izgalmát, a hazajutás fáradalmait, kalandjait is. Sokszor azok az idegenek adják vissza az emberekbe vetett hitemet, akikkel a leszállás után és a hazautazás során találkozom, akik kinyitják a szívüket és önzetlenül segítik utamat. A kisebb távrepülések néha ugyanakkora élményt adhatnak, mint a nagyok, bár kétségkívül a leghosszabb, 95 kilométeres távom a legemlékezetesebb.
2002-ben Szaúd-Arábiába vitte őket a sors: egy újonnan alapított sportrepülőklub siklóernyős-részlegének szakmai irányítása volt a feladatuk. A helyiek izgalommal vegyes tisztelettel fogadták őket. Részük volt az okmányok, a szakmai és jogi dokumentumok, az oktatási anyagok angol nyelvű megalkotásában. Több mint 1000 felszállást hajtottak végre vagy vezényeltek le (ezek több mint 90 százaléka csörlésből történt). Repülési területeket derítettek fel, bemutatót repültek, vitték az utasokat, és legfőképpen kiképzési repüléseket vezettek le a B-vizsgáig, valamint a csörlőkezelői és a tandempilóta-képzésig. Mint mondják, Arábia új életérzést, hihetetlen kalandokat, szakmai és nyelvi tapasztalatot, a világ minden tájáról rengeteg jó barátot ajándékozott nekik – és egy gyönyörű kisbabát, Esztert, aki már Magyarországon született 2003. augusztus 20-án.
A hátimotorozás – mint a repülés minden formája – már régen érdekelte Pétert. 1994-ben repült először egy kölcsönhátimotorral – tetszett is neki, de a 30–40 kilogrammos súly mégiscsak túlzásnak tűnt. Szaúd-Arábiából hazatérve megint körülnézett PPG-téren – az elfogadható súlyú és megfizethető újabb motorok meg is győzték.
– Nem vagyok egy „műszaki szaki”, nem bütykölni, hanem repülni szeretnék, ezért csak gyári motor jöhetett számításba – magyarázza. – A Parapower mellett döntöttem: egyszerűen kezelhető, nem nehéz, és egy felszállásból akár 4 órát tölthetek vele a levegőben. Ez fontos számomra, mert szeretem a hosszú túrarepüléseket, és Eszter születése óta kevesebb a szabad időm – sajnálnám a hétvégéimet a hegyen való ücsörgéssel tölteni, szélre-termikre várva. Arról nem is beszélve, hogy hegyi starthelyünk már alig van, a csörléshez pedig ki kell utaznunk a TMA (Terminal Area – közelkörzet) alól. A hátimotoros repülést sokkal inkább be tudom illeszteni az életembe. Számításaim szerint – az egy óra repült idő bekerülési költségére kivetítve – a hátimotorozás számunkra nem drágább, mint a gyalogozás, hatékonyság szempontjából pedig összehasonlíthatatlanul kedvezőbb. Általában többen repülünk együtt, leggyakrabban hárman, legtöbbször a gödöllői reptérről. Az első PPG-évemben 110 órát motoroztam, és megszereztem az oktatói jogosítást. Részt vettem a PPG-kiképzési tematika megalkotásában is. 2003 őszén Tardy Tomi barátommal megszerveztük a második gödöllői motorosernyős-találkozót.
– A repülés ugyanúgy életünk része maradt Eszter születése után is. Csodálatos érzés egy ilyen tökéletes csöppséget nevelgetni, megmutatni neki ezt a furcsa világot – folytatja Edina. – A repülésről nem kell lemondanom, csak egy kicsit (nagyon) átszervezni. Most a PPG nyújtja erre a legjobb lehetőséget… Mikor a hátimotor bekerült a családba – szinte egy időben Eszter érkezésével –, nem volt kérdés, hogy kipróbálom-e. Azonnal beleszerettem – most megint úgy érzem, hogy igen, ez az. Ugyanakkora, csak más jellegű élvezetet jelent, mint a siklóernyőzés. A lehetőségek körét pedig nagyon kiszélesíti. Néhányan árulásnak érzik, másokat megdöbbent: „Egy nő?”, „Egy ekkora nő?”, „De hát a motor nehéz és zajos, és különben is…” De aki már kipróbálta a hátimotorozást, az megérti.

További magán- és szakmai információk, fotók, videók: www.felhout.hu
E-mail: felhout@freemail.hu

– m –
Fotók: Szabó Péter, Szabó-archív

Szabó Péter

– A Felhőút Sportrepülő Egyesület alapítója és vezetője
– 1988 óta repül siklóernyővel
– C-oktató, tandem-, csörlés-, mentőernyő-szakoktató, üzemi ellenőrző pilóta, műszaki vezető (3000 felszállás, 750 repült óra)
– PPG-szakoktató (200 repült óra)
– ejtőernyős oktató volt (800 ugrás)
– alapfokú gyalogsárkány-tanfolyamot végzett
Ernyő: sárga Nova Pheron
Motor: Parapower

Szabóné Koleszár Edina

– 1995 óta repül siklóernyővel
– C-oktató, tandempilóta, csörlésszakoktató (1000 felszállás, 350 repült óra)
¬ az első hazai női siklóernyős oktató
– 50 repült óra PPG-vel
– az első hazai női PPG-pilóta
– 40 ejtőernyős ugrás
Ernyő: Dudek Nemo
Motor: Parapower



 
Belépés
   

Kapcsolódó linkek
   

Hír értékelése
   

Parancsok
   

Kapcsolódó rovatok

Hátimotor

Tartalomkezelő rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkészítés: 0.03 másodperc