Nagy reményeket fûztünk az idei évhez, de a szezon nehezen akart beindulni. Az idõjárás – mint ismeretes – rendkívül kedvezõtlenül alakult, és sokszor a szerencse is elhagyott minket.
A 2004-es év
elejétõl végre teljesen legális lehetõség nyílt a siklóernyõsök hátimotoros átképzésére. Akkora én már átigazoltam az Airborne Klubból a Sirius Repülõ
Klubba.
Itt jegyezném meg: ennek kizárólag az volt az oka, hogy Tasi Gabiéknál nincsenek hátimocisok.
Tehát idén tavasztól a Siriusban repkedtem. A hátimotoros átképzést Kubicsek Attila tartotta az érdeklõdõknek, akik közül nyár elejére már jó páran a hátukon motorral ízlelgették a szabad repülést. Hamarosan „ki is repültek“ a klubból az elsõ PPG-pilóták.
Volt, aki nagyon messzirõl járt fel megszerezni a PPG-jogosítást, így a tanfolyam után visszament klubjához, és ott folytatta a
repült órák gyûjtését.
Voltak kezdõ hátimotoros pilóták Budapest környékérõl, Vácról, akik a megváltozott repülési eszköz és módszer miatt már nem voltak rászorulva más siklóernyõsök társaságára. De azt hiszem, nem is ez a helyes kifejezés. Akkor járok közel az igazsághoz, ha úgy fogalmazok: motorral a hátán senki nem akar hegyet mászni egy jó lejtõzés miatt, és nem feltétlen várja a megfelelõ termikeket. Ha motoros vagy, és nem erõs a szél, teljesen mindegy, hol vagy. Bárhol tudsz repülni. Azt hiszem, néhány siklóernyõs, aki átugrott hátimotorra, egy idõre magára maradt.
Így történt, hogy
Attila,
Miklós (egy újdonsült pilóta) és jómagam – szabadidõnkben – hármasban repültünk Pest megye északkeleti
térségében. Gyakran csak Miki és én repültünk, mert Attila éppen oktatott a Duna túloldalán.
Nyár végén egy barátom ismerõsének – aki egy számomra ismeretlen klubban tanult hátimotorozni – tudomására jutott, hogy én Dunakeszi–Fót körzetében repülök, és megkeresett: ha nem lenne ellenemre, szívesen csatlakozna hozzám, hozzánk. Természetesen örömmel fogadtam a felkérést, ami annál is inkább jólesett, mert ebben az idõszakban – mivel a többieknek egyéb elfoglaltságaik voltak – szinte kizárólag egyedül repkedtem. Feri barátomnak viszont elég sok szabadideje volt (na és nekem is), így aztán rengeteget repültünk.
Alig egy hónap elteltével kifigyeltek minket a környékbeli
„partizánok”:
Laci, Gabi, Dávid, és csakhamar már öten-hatan hasítottuk a levegõt. Néha még
Ambro is átruccant Óbudáról, vagy éppen akkor futottunk össze vele, amikor a dunakeszi reptéren oktatott. Szóval egyre nagyobb lett a
társaság.
Ha jó az idõ, tervezett távokat repülünk, kedvezõtlenebb idõjárás esetén „helyizgetünk”, de volt már példa arra is, hogy egyszerûen csak beszélgettünk.
Ha az idõ megfelelõnek mutatkozik, körbetelefonáljuk egymást, és a megbeszélt helyen találkozunk. Jelenleg három
starthelyet részesítünk elõnyben: Fót észak, Dunakeszi észak és a Dunakeszi repülõtér. Ha már itt tartok, szeretném megemlíteni a dunakesziek hozzáállását a
hátimotorosok tevékenységéhez. Eddig még egyszer sem utasítottak el, és – néhány másik hazai reptér vezetõségével ellentétben – felnõttnek
tekintenek minket.
Amúgy azt hiszem, azok is vagyunk. Nincsenek közöttünk „bevállalósok”, ügyelünk a szabályokra, a biztonságra és egymásra. Nagyon jó kis csapat állt össze.
Szívesen látunk bárkit, aki a környéken repül. Nem számít, kinek mi a tudásszintje, honnan jött. A lényeg a közös repülés élménye.
A közelmúltban alakítottuk meg a Paramoci Baráti Kört. Weblapunkon – paramoci.fw.hu – a látogató
hasznos információkat talál légtereinkrõl, a starthelyekrõl, a tanfolyamokról, a felszerelésekrõl, és még sorolhatnám.
Új kezdeményezésünk a „shop”. Itt mindenféle olcsóbb, de hasznos szolgáltatást és felszerelési tárgyat csereberélünk, adunk-veszünk.
Napi sms- és telefonkapcsolatot tartunk. Eddig úgy alakult, hogy hozzám futottak be a hívások, de persze ez nem szabály. Telefonszámom: 20/478-3372.
További információ:
http://siriusrepuloklub.fw.hu
Sörös Zsolt
Fotók: a szerzõ
