A székelyudvarhelyi repülés kezdeteirõl már említést tettem elõzõ írásaimban, de fontosnak tartom kiemelni Hegyi Zsolt – „Zsoltika” – személyét. Õ az az ember, akirõl el lehet mondani, hogy lerepül mindenkit a társaságunkból, amit tudásának és már nyolcéves siklóernyõs tapasztalatának köszönhet. Egy szabad pillanatában faggattam ki Zsoltot, miként is kezdett bele az ernyõzésbe, és milyen eredményeket ért el a nyolc év alatt.
– Mesélj az elsõ repülésedrõl! Hogy kerültél kapcsolatba az ernyõzéssel?– Farkas István – „Fari” – kezdte el elsõnek a repülést, õ hívta el Barak Mikit Csíkszeredából egy bemutatót tartani. Én is kimentem megnézni. Miki nálunk hagyott egy tanulóernyõt, azzal kezdtem. Elsõ alkalommal a Nádasnál próbáltam ki, ketten taszítottak, hogy fel tudjak szállni, és csúszni egy pár métert.
Nagyon megtetszett a dolog, és átmentem Csíkba tanfolyamra. Körülbelül 40 órás volt a tanfolyam. Miután elvégeztem, meg is vettem elsõ ernyõmet, egy US Voiles Storm 2-t. Tényleg vihar ernyõ volt, mert csak viharos szélben lehetett vele rendesen repülni.
– És a folytatás? Hogyan toboroztátok a társaságot?
– Eleinte lejtõzgettünk. Azzal az ernyõvel nem lehetett nagyokat repülni, de elég volt arra, hogy egy pár érdeklõdõt elcsábítson. Az elsõ hullámban fõleg ismerõsök jöttek, mint Tódor Tibi, Márkon Peti, Hollich Karcsi és sokan mások. Fari ernyõjével és az enyémmel kezdték, aztán lett mindenkinek sajátja.
A következõ lépést az Airwave Voodoo ernyõm jelentette, ezzel már kisebb távokat is sikerült repülni, és jó nagy magasságokat elérni. Nagy paplan volt, alul is terheltem egy kicsit, így hát könnyebben fenntartott engem. Eljárogattunk repülni Torockóra, a Tordai-hasadékba és Csíksomlyóra is.
2000-ben sikerült közös erõfeszítéssel létrehozni a Blue Sky Siklóernyõs Sportegyesületet, nyolc alapító tag volt ekkor.
Ezután nagyon fellendült a repülés, a városi diáknapokkor Fari többször meghirdette, hogy ki lehet próbálni az ernyõzést. Az érdeklõdõkbõl mindig megmaradt egy-két ember, aki még ma is folytatja.
– Igen, én is közéjük tartozom. A 2001-es diáknapokkor kezdtem el repülni. Mesélj érdekes repülésekrõl, távokról, eredményekrõl!
– Két éve történt, májusban, hogy Márkon Petivel és Horváth Lehellel kitekertünk délután a bikafalvi dombnál.200 méteren fölül mindenhol emelt, bármerre mentünk.Berepültünk Udvarhely fölé, és órák hosszat csavarogtunka város fölött 2000 méter magasan. A focipályánszálltunk le, nagyon szép repülés volt. Mégtöbbször sikerült berepülnöm a városba és focipályánleszállni, utoljára tandemben is összejött.
A boldogfalvi dombról sikerült elrepülnöm Szentpálig,ez még a Voodooval történt. Aztán az új Swing Ventus2-vel már többször eljutottam Szentegyházáig,a Zetelaki-gáthoz. Ez már nagyon gyors ernyõ, erõsebbszélben is nyugodtan tudok vele haladni, amikor mármások nem repülnek.
Mégis, a legjobb távokat tandemban repültem, egy Independence Speeddel. Egyszer sikerült átrepülnöm a Hargitát, Horváth Lehel volt az utas. Sajnos Csíkba nem jutottunk el, 200–300 méter magasság hiányzott hozza. Leszívódtunk a lejtõnél, ahol a fõút halad. Fenyédrõl indultunk, megtettünk 17 kilométert a szentegyházai termálfürdõig. Itt kitekertem újra, és 2000 méterrõl szálltunk ki a felhõbõl, aztán a Hargitafürdõ fölött repültünk át. Körülbelül 30 kilométeres táv volt összesen.
A legnagyobb tandemtávomat az idéni Csíkszeredai Kupán repültem, július 4-én. Csíksomlyóról startoltunk Verebéli Istvánnal. Nagyon erõs szél volt, senki nem akart repülni. Nehéz utast kerestem, és István jelentkezett. Felszállás után elõrementem a templom fölé, és ott kaptam a 4-es termiket, amivel felhõbe tekertem 2800 méterre (a starthely körülbelül 800 méteren van). Miután kiszálltam a felhõbõl, hátat fordítottunk a csíki medencének és nekimentünk a Gyimeseknek. Sajnos 2 m/s-mal süllyedtünk folyamatosan, így a következõ völgy fölött már csak pár száz méterünk volt. Itt kaptam egy kisebb termiket, amiben meg tekertem 200–300 métert. Továbbsiklottunk, és az Úz völgyébõl szétágazó hegygerincek fölött lejtõzgettünk. Szinte leszívódtunk, de sikerült végül elkapni valami gyenge emelést, amiben megint 600 métert emelkedtünk. Elértük a Saj-havast, már nagyon kevés volt a magasságunk. Tizenöt perc lejtõzés után úgy döntöttem, csak elindulok a hegy mögé. Ekkor még volt körülbelül 150 méter magasságom a hegygerinc fölött, de a rotor így is elkapott, és az ernyõt egy pillanatban a nyakunkba rakta. Szerencsére meg tudtam fogni, és elhúzni a csíkot onnan. 5 m/s-mal süllyedtünk folyamatosan, mindössze két perc alatt 900 méter magasságot vesztettünk a hegy mögött, és leszálltunk az Úz völgyében, a Darmanestitó végében. 40 kilométeres volt a táv, amit úgy másfél óra alatt tettünk meg erõs hátszélben. Autóstoppal bementünk a közeli városba, Comanestibe, és megvártuk Nándit, amíg utánunk jött autóval.
– Még sok sikeres távrepülést kívánok neked, és mindenkinek, aki siklóernyõzésre adja a fejét!
Török Zoltán
Fotók: Hegyi Zsolt, Török-archív