Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Motoros sárkány

Hunok tesztrepülései Blois-ban


Szalay Péter és Kovács János írásai többek között: IXESS, KISS és COSMO TOP 12,9



Az iXess tesztje elõtt Kovács János átveszi Szalay Péter kabátját.
Hunok tesztrepülései Blois-ban

Szalay Péter

Már az odaút is kalandos volt, mivel a Törökszentmiklós-Blois útvonalat 24 óra alatt tettük meg, míg hazafelé 16 óra alatt itthon voltunk. Nyilván elrontottuk azt is, hogy Svájc felé mentünk, holott Németországban végig autópályán utazhattunk volna. Na mindegy, este 9 felé odaérkeztünk. Egy gyors vacsora sárkányrepülõs barátainkkal, sátorverés és egy még gyorsabb alvás reggelig.

A kiállítás iszonyatos nagy és gyönyörû, rengeteg látogatóval és rengeteg repülõvel. Nyüzsgõ forgatag, több elõre megbeszélt tesztrepülés idõpont-egyeztetésével kezdõdött. Elsõnek Kovács Jancsi barátommal az Air Création iXess szárnyát próbáltuk ki. Késõbb Jancsi barátom az általam már kipróbált Kiss nevû szárnnyal repült. Nekünk már annyi elõnyünk volt, hogy sokat repültünk ugyanezen cég XP15-ös szárnyával, ezért kissé elfogultak vagyunk ezen gyár irányában. Próbarepülésünk fantasztikus élményként hatott ránk. Az idõ szeles, erõsen turbulens volt, ám a szárny teljes mértékben az XP tulajdonságait tudta, azaz abszolút nyugodtan és kisimultan vezethetõ volt. A kormányerõ középen nem túl nagy, szélsõ helyzetbe húzni viszonylag nehéz volt. Már behúzott állapotban nyugodt maradt. Egyik irányból a másikba egy pillanat alatt lehetett fordulni. A lekisebb sebesség nehezen ment le 75 km/h-ra, a leggyorsabb viszont könnyedén felment 140-150 km/h-ra 582-es motorral. Ezen tartományok között a szárny könnyen vezethetõ, nyugodt maradt a rossz idõjárás ellenére is. Leszálláskor 80-90 km/h-val tudtam a földet megközelíteni, kilebegtetés után a szárnnyal simán földet értem.
Másnap tesztrepülésen egy Cosmos 14.9-as szárnyat próbálgattam. Tapasztalataim: gyorsítás közben igen erõsen és nyugodtan araszolgatott fölfelé, bedöntés után a szárnyat el lehetett engedni és elengedett, erõsen bedöntött szárnnyal több kört ugyanazon körön tettünk meg. Eddig ámulatba ejtõen viselkedett a Cosmos szárny. A repülõtérre visszamenet erõs turbulenciába kerültünk, mire a szárny nagy billenésekkel válaszolt. Mivel többször repültem különbözõ Air Création szárnyakkal, ki kell jelentenem, hogy Air Création rossz idõjárási viszonyok között stabilabban marad az égen. Ugyanezt a problémát Kovács Jancsi barátom egy 12.9-es Cosmos szárnnyal már nem érzékelte. õ el volt ájulva a Cosmos tulajdonságaitól. Hazaindulva búcsút intettünk a Loire völgyének, megfogadva, hogy egyszer, talán jövõre szárnyon megyünk.

Szalay Péter



Start 912-es motorral és 12,9 m2-es szárnnyal
Kovács János
AIRCREATION IXESS
Rendkívül esztétikus külsõ, a gyári trike-kal tökéletes színharmonizáció, akár a pirosszürke, akár a sárga-szürke kombinációban. A gyári trike tökéletesen kézre áll, full mûszerezettségû, kényelmes. A szárnyat vezetni kell, a sebesség abszolút a pilóta kezében van. Ha 100 km/h körül van a sebességmérõ, pici húzásra rögtön 120-ra ugrik a mûszer. Ennek ellenére stabil. Minden tulajdonságában szimpatikus, jól vezethetõ szárny. Nagyon szeretnék egy ilyet! Ez egy teljesen új generáció, a sebesség megnövekedése odafigyelést igényel, ezért csak tapasztalt pilótáknak ajánlom, de azoknak nagyon!

AIRCREATION KISS
Ugyanolyan szép, sõt még szebb, mint az IXESS. Ez egy nyugis szárny, CX-es tulajdonságokkal - ami a vezetést illeti - csak picit gyorsabb. Ezt gyakorlatlanabb pilóta is vezetheti, mégis nagyobb élményt nyújt mind sebességben, mind vezetési stabilitásban, mint egy CX típus.

COSMOS TOP 12,9
Ilyen színeket én nem tennék szárnyra: sötétszürke-zöld-sárga. A trike elöl nyitott, ez 140 km/h-nál kicsit huzatos. A szárny penge, kidolgozása nagyon profi, igazi versenytársa az AIRCREATION-nak. Vezetni könnyû, hasra húzva simán utazik 140-nel, pedig nem is váltós. Ez is gyors, kezdõknek nem való szárny, de úgy tûnik, ez jobban bejött.
Kovács János



 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   


remote control toys (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jnius 23. pntek, 14:20
(Profil | zenet kldse)
adipex [withadipexthis.blogspot.com] - adipex casino coupon free las vegas [ofcasinocouponfreelasvegasthe.blogspot.com] - casino coupon free las vegas backgammon gambling [bybackgammongamblingwith.blogspot.com] - backgammon gambling world poker tour result [areworldpokertourresultof.blogspot.com] - world poker tour result free no download poker [howfreenodownloadpokerwww.blogspot.com] - free no download poker denavir [ordenavirthe.blogspot.com] - denavir online backgammon game [whoonlinebackgammongameis.blogspot.com] - online backgammon game wap ringtones [willwapringtonesby.blogspot.com] - wap ringtones silverton hotel and casino [wwwsilvertonhotelandcasinoen.blogspot.com] - silverton hotel and casino book e poker [wasbookepokerla.blogspot.com] - book e poker forex option [comforexoptionabout.blogspot.com] - forex option poker table supply [anpokertablesupplywhat.blogspot.com] - poker table supply backgammon back door [onbackgammonbackdoorwhere.blogspot.com] - backgammon back door arizona poker tournament [comarizonapokertournamentwho.blogspot.com] - arizona poker tournament guide to day trading [whatguidetodaytradingon.blogspot.com] - guide to day trading refinancing [byrefinancingat.blogspot.com] - refinancing leather backgammon [areleatherbackgammonabout.blogspot.com] - leather backgammon cheap diflucan [ischeapdiflucanthis.blogspot.com] - cheap diflucan investment loans [toinvestmentloanscom.blogspot.com] - investment loans online backgammon [comonlinebackgammonwith.blogspot.com] - online backgammon cheap ultram [becheapultramthe.blogspot.com] - cheap ultram relaxants [enrelaxantswill.blogspot.com] - relaxants generic valium [degenericvaliumin.blogspot.com] - generic valium toys r us [abouttoysruswhere.blogspot.com] - toys r us remote control toys [whereremotecontroltoysare.blogspot.com] - remote control toys It is by the fortune of God that, in this country, we have three benefits: freedom of speech, freedom of thought, and the wisdom never to use either. -- Mark Twain




viagra (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jlius 01. szombat, 22:02
(Profil | zenet kldse)
forecast forex [howforecastforexla.blogspot.com] - forecast forex motif backgammon [whatmotifbackgammonwhere.blogspot.com] - motif backgammon polyphonic [aboutpolyphonicit.blogspot.com] - polyphonic internet backgammon [undinternetbackgammonon.blogspot.com] - internet backgammon soma [wassomacom.blogspot.com] - soma auto loans with bad credit [comautoloanswithbadcreditwas.blogspot.com] - auto loans with bad credit bonus casino code free [itbonuscasinocodefreeon.blogspot.com] - bonus casino code free plus loans [byplusloansis.blogspot.com] - plus loans forex trader [withforextraderthis.blogspot.com] - forex trader bad credit car loans [undbadcreditcarloansabout.blogspot.com] - bad credit car loans free online backgammon game [whofreeonlinebackgammongameare.blogspot.com] - free online backgammon game gft forex [lagftforexla.blogspot.com] - gft forex loan rate [orloanratefor.blogspot.com] - loan rate forex intraday [forforexintradaycom.blogspot.com] - forex intraday forecast forex [howforecastforexla.blogspot.com] - forecast forex relaxants [isrelaxantsas.blogspot.com] - relaxants car financing [howcarfinancingla.blogspot.com] - car financing cheap ambien [ascheapambienabout.blogspot.com] - cheap ambien toy store [thistoystoreit.blogspot.com] - toy store buy estradiol [thebuyestradiolare.blogspot.com] - buy estradiol buy renova online [undbuyrenovaonlinecom.blogspot.com] - buy renova online cheap tramadol [encheaptramadolfrom.blogspot.com] - cheap tramadol toys [thistoysbe.blogspot.com] - toys gift basket [comgiftbasketon.blogspot.com] - gift basket viagra [whenviagraas.blogspot.com] - viagra Man is the only animal that blushes -- or needs to. -- Mark Twain



Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.05 msodperc