Htimotor Htimotor Motoros srkny Kezdlap Merevszrny UL Forgszrny UL Mrepls Videk Galria

Version francaise Versiunea n romneste
 
Hátimotor

Siklórepülés Erdélyországban


Különbözõ - itt nem részletezendõ - okok miatt Erdélybe valamivel késõbb "gyûrûzött be" a siklóernyõzés, mint Magyarországra.
Az elmúlt években jó néhány figyelemreméltó eredmény született, például nemrég repülte meg Florin Zorila az elsõ 100 kilométert. Évente megrendezik négy- vagy ötfordulós nemzeti bajnokságot, valamint a Románia Kupát. Idén februárban pedig Brassó adott otthont a Nemzetközi Siklóernyõs Fesztiválnak.

Küng "bontogatja a szárnyait"
Farkas István az udevarhelyi siklóernyõzés
"szellemi atyja"
Remélhetõleg "élesben" is
bemutathatja majd a tudománnyát

A meghívott "akrobaták" között volt az osztrák Mike Küng is, aki - amellett, hogy többszörös világbajnok - elsõként repülte át siklóernyõvel a La Manche csatornát, egyszer pedig 9277 méteren vetette ki magát egy hõlégballonból, siklóernyõvel persze. Az ernyõt (egy zsákban összefogva) felszállás elõtt a ballonra erõsítették. Küng a zsinórokon "lógott", és a megfelelõ magasságon egy kioldó segítségével nyitotta ki a zsákot.
Tódor Tibor és Hegyi Zsolt
a fenyédi láz fölött
Brassóban - igaz, valamivel alacsonyabbról - egy helikopter "közremûködésével" ismételte volna meg a fenti mutatványt, amibõl az idõjárás miatt sajnos nem lett semmi. A meteor a siklóernyõs célraszállóversenyt is törölte a programból. Az "önkéntesek" már elstartolni sem tudtak, mivel - megint csak az idõjárásnak köszönhetõen - a sífelvonó sem mûködött. Bár ez talán nem túl nagy veszteség, különösen annak fényében, hogy a csúcson állítólag -33 ºC volt. Kerestek egy alkalmas placcot, ahol Küng "bontogathatta a szárnyait". Legközelebb remélhetõleg élesben is bemutathatja a tudományát...

A repülésért repülnek

- Farkas István volt a székelyudvarhelyi siklóernyõzés "szellemi atyja" - emlékszik vissza Márkon Péter, aki '94-ben kezdett repülni sárkánnyal és ejtõernyõzött is.
- Elsõ körben négyen végeztük el a tanfolyamot - ma már "öreg" pilótának számítunk. Két éve alakítottuk meg a Blue Sky Siklóernyõs Sportegyesületet. Jelenleg 20-25 ernyõnk van; a kemény magot 15-20 pilóta alkotja, szinte minden hétvégén kint vannak a starton. Sok starthelynek alkalmas domb van arrafelé, szinte minden szélirányra (a keleti kivételével, de az amúgy sem jellemzõ). Kizárólag lábról startolnak; alternatív segédeszközökre - úgymint csörlõ, motor - nincs is szükség. Udvarhely környékén - és ez Erdély egész területére igaz - a legritkább esetben sem lehet találkozni terepjárón közlekedõ természetvédõkkel.
Tavaly - némi szponzorációnak is köszönhetõen, de legfõképpen önerõbõl - megrendezték a debütáló Székelyudvarhelyi Repülõs Napokat. Ötven-hatvan siklóernyõs és a sport iránt érdeklõdõ "outsider" érkezett Udvarhelyre, magyar és román nemzetiségûek egyaránt. Szó volt arról, hogy versenyfeladatokat is beiktatnak a programba, aztán olyan szép idõ lett, hogy inkább "csak" repültek - sokszor utasokkal "súlyosbítva", akik különben teljesen ingyen hiénáztak -, este pedig megitták a jól megérdemelt szponzorsört. Amúgy sem tulajdonítanak különösebb jelentõséget az ilyesfajta megmérettetéseknek - Udvarhelyen mindenki magáért a repülésért repül.
Az idei találkozójukra motoros sárkányokat is várnak. A környéken bõven van olyan fel- és leszállóhelynek is alkalmas terület, amely a rendezvény idejére "hatóságilag" is legálissá tehetõ.

M. K.


Törökországi nyaraláson

Székelyudvarhelyi Repülõs Napok 2003. május 30-június 1.

Május végén rendeztük meg a repülõs napokat, ami az idõjárás miatt egy héttel késõbbre halasztódott. Végül is megérte - szuper idõt kaptunk el, három napig mondhatni megállás nélkül repültünk. Az elsõ nap, pénteken felépítettük a sörsátrat Szejkén, aztán kimentünk az almási dombra. A domb keleti oldalát lehetett repülni. Fél tizenkettõkor már ott is voltunk: Nándi, Don Pedro, Babacu és fia, István meg én. Az idõ elég kemény volt, erõs befújásokkal pöffentek el a termikbuborékok. Rendesen megcibált minket, fõleg engem. Megvártuk, hogy csillapodjon az idõ - végül úgy lecsillapodott, mintha elvágták volna a szelet. Délutánra már csak a csúszkálás maradt. Este söröztünk egy rövidet Szejkén, aztán eltettük magunkat másnapra.
Szombaton a fenyédi láz került az étlapra. Már tíz órakor kint volt mindenki, elkezdõdött a tandemezés meg az érdeklõdõk tanítása. Úgy egy óra körül egész jól kitekertem, de aztán Máréfalva fölött nem kaptam emelést és leszívódtam. Húztam egy B-stallt meg egy merülõspirált és leszálltam. Utána egészen estig repültünk, a gyogyó is jól kiemelt. Este megint volt egy kis sörözés meg tapasztalatcsere Szejkén.
Vasárnap is jónak tûnt az idõ, repültünk is volna, ha le nem tiltanak "engedetlenség" miatt. Mire elkezdtük, befelhõsödött az ég és megint letiltották a bandát. Aztán valamikor négy óra felé kezdtünk újra bele, estig nyomattuk kisebb-nagyobb magasságnyerésekkel. Ezzel véget értek a repülõs napok.


Az felszállító és "összeszedõ" terepjárót a
rendezvényen is bevetették


Ez még nem IFR repülés...


50-60 "profi" és érdeklõdõ vett részt
a repülõs napokon

Az önkéntesek ingyen hiénázhattak


Az udvarhelyi klub egyik
oszlopos tagja, Tódor Tibor


Udvarhely környékén nincs hiány starthelyben,
a fotón Tibor lendül akcióba

A "hõskor".
Farkas István, Hegyi Zsolt és Tibor


"Összevont" eü-tanfolyam Marosvásárhelyen


Török Zoli aktív láblógatás közben

Török Zoltán


Rancz Pali a csapat jó részéhez hasonlóan
Gradienttel repül

Turbulencia

A lapzártakor még alakulófélben csíkszeredai klub, amely a tervek szerint a hangzatos "Turbulencia" nevet viseli majd, mostanra valószínûleg már "jogilag is bejegyzõdött". A klub a jövõben a Gradient cég romániai képviseletét is ellátja. Starthelyben ott sincs hiány; a legismertebb talán a Csíksomlyó a maga 125 méteres szintkülönbségével.
Arrafelé nagyjából tíz éve "ütötte fel a fejét" a siklóernyõzés, de a csíkszeredaiak közül többen - például a "legöregebb" pilóta, Rancz Pál - évtizedek óta repülnek gyalogsárkánnyal. Néhányan versenyeznek is. - Csíkszereda vonzáskörében az eddigi legjobb teljesítmény egy 80 kilométeres táv volt, amibõl közel 50 kilométert összefüggõ erdõrengeteg fölött tett meg Sárig Attila - mondja Aranyosi-Ávéd József, ismert nevén Zsozsó. - A tavalyi Redbull X-Alps után szabadon négy pilóta - a Sárig testvérek, Attila, István és Zoltán, valamint Rancz Pál - a Kárpátok vonulatát követve szeretné körberepülni Erdélyt - ha a lehetséges szponzorok is úgy akarják. A tervek szerint három hónap alatt teszik meg a nagyjából 1000 kilométeres távot ernyõvel, illetve a szó legszorosabb értelmében "gyalog", azaz mindenféle közlekedési eszköz igénybevétele nélkül. Útjukat csak a nemzeti bajnokság esedékes fordulói miatt szakítják majd meg, melyeken szintén részt kívánnak venni.
A cross country-repüléseket annak idején István kezdeményezte, saját rekordja 50-55 kilométer. A magassági rekordot Rancz Pál tartja 3600 méterrel, István 3400 méterig jutott.

A csíkszeredai sasok

Csíkszereda.
Errõl az oldalról Sárig István kivételével
senkinek sem sikerült
a város fölé-mellé repülni
Március másodika. Kinézek az ablakon. Nagyon szépen havazik, tél vége van, már jó nyugodtan tekerhetnénk a tavaszi termikeket Somlyó fölött. Most vagyunk azon a holtponton, amikor az elmúlt szezon emlékei tartják életben bennünk a "madárlelket".
A nevem Sárig Attila, 23 éves csíkszeredai siklóernyõs vagyok. A repülésbe 1998-ban kóstoltam bele elõször Csíksomlyón, de az igazi vírus 1999. július 21-i elsõ felhõalapomkor fertõzött meg. Akkor kezdõdött el "madáréletem", amit ez idáig nem bántam meg. Azóta nagyon sok, szebbnél szebb felhõalapot repültem, amelyeket lassan távrepülések tettek még csodálatosabbá.
Sárig István a Fogarasban
Közülük a legszebb és a legnagyobb a 2003. május 9-én sikerült, át a keleti Kárpátokon. Az idõ jónak ígérkezett, körülbelül délután fél háromkor startoltam Somlyóról. A domb 840 méter magasan fekszik a tengerszinttõl, 150 méter szintkülönbség van a nyugati oldalon. Máris tekerem az elsõ termikem, de 1700 méteren otthagy. Errõl a magasságról nem nagyon megyünk távra, de én elindulok. 4 kilométeres siklás után újabb termik jön, amellyel 2950 méterre tekerek. Na, ez már valami, gondolom, innen lehet haladni, de jönnek a -5-ös süllyedések. Nemsokára megint a fák hegyét súrolom, kétségbeesetten várom a termiket, valami jön is, de csak 600 métert tudok emelkedni. Ebbõl a magasságból rácsúszom egy nagyon jó termikkatlanra, ahol vár az 5-ös emelés, ez kivisz 2400 méterre. Lassan beérek a Gyimesek fölé, nagyon jól tartom a magasságot, föl 2900-ra, le 2000-ig. Négy-öt ilyen csúszás után 2900 méterrõl, ameddig ellátok, erdõrengeteg, leszálló nélkül, körülbelül 30 km hosszú távolságon át. Egy kicsit sok, gondolom, de nem lehet így befejezni a napot, úgyhogy belevágok. Nagyon jól megy a dolog. Amikor a rengeteg közepén vagyok, a varióm 3104 métert mutat, de azt is jelzi, hogy kezdenek kifogyni az elemek. Némára rakom és remélem, hogy kibírják, amíg kiérek a mezõre. Még két tekerés, és kint vagyok a moldvai mezõ fölött. Ekkor már elengedem az érzelmeimet, a legboldogabb ember vagyok az "égbolton". Még körülbelül 10 kilométert csúszom, 17:45-kor landolok Roznov mellett, 75 kilométerre a felszállótól. Átrepülni a Kárpátokat számomra a legcsodálatosabb dolog volt életemben - azt a látványt nem lehet leírni.
Sárig Attila
Augusztus 9-én, amikor azt mondtuk, vége a szezonnak, jött a magassági rekordom, 3407 méter tengerszinttõl, 2567 méter a starthelytõl, ugyancsak Somlyóról.
A tavalyi szezon nagyon jó volt. Ami pedig az ideit illeti, az se kellene, hogy gyengébb legyen. Két testvéremmel, Istvánnal és Zoltánnal, valamint Rancz Pál csapattársunkkal tervezzük a "Kárpátok Nagy Hurka" repülést, melynek a hossza körülbelül 800 kilométer lenne. A startolás Csíksomlyóról lesz áprilisban, a tervezett útvonal Vatra Dornei-Nagybánya-Belényes-Déva-Brassó, majd érkezés nyár végén Csíksomlyón. Mindenféle külsõ segítség nélkül, csak mi négyen, fejünk fölött vagy hátunkon az ernyõkkel. Kemény kalandnak ígérkezik, reméljük, az idõjárás be fog segíteni a sok cipekedés elkerülésébe.
Két testvérével és Rancz Pállal a Kárpátok
körberepülését tervezik
Az erdélyi siklóernyõzésrõl és fõképp a csíkszeredai csapatról a www.turbulencia.ro weboldalon találtok infókat. Örömmel várunk mindenkit Erdélybe repülni.

Addig is sok-sok repülést, nagy távokat és rekordokat minden "madárnak"!

Sárig Attila

Versenynaptár

A Nemzeti Bajnokság fordulói:

Május 1-2., Arad
Június 25-július 4., Csíksomlyó (a jövõ évtõl a székelyudvarhelyi
klub is szervez itt versenyt)
Augusztus 6-8., Fogarasi-hegy, Balea-tó (alpesi szám, a starthely 2200 méteren található)
Augusztus 13-15., Ranka, Parou-hegység (alpesi szám, a starthely 2150 méteren található)
Szeptember 3-5., Clopotiva (déli Kárpátok)

A Románia Kupa helyszíne Arad lesz, idõpont késõbb.
A Nemzeti Bajnokság idõpontjai sem véglegesek, az egyes fordulók elõtt két héttel érdemes pontosítani
(tel.: 30/560-2786).

További információ:
Aranyosi-Ávéd József
Tel.: +40 (0) 740 257 573
E-mail: zsozso@electricahr.nextra.ro
Márkon Péter
Tel.: +40 (0) 744 370 812
E-mail: pmarkon@hotmail.com
Tódor Tibor
Tel: +40 (0) 740 389 053
E-mail: tibor.todor@astral.ro
Török Zoltán
E-mail: torokzoltan@yahoo.com
Sárig Attila
E-mail: airmenfly@freemail.hu
Internet:

http://udv-astral.topnet.ro/bluesky/
www.turbulencia.ro
www.pogozoli.go.ro
Fotók:
Dakó István, Elekes Alex
Farkas Melánia, Hegyi Zsolt,
Márkon Péter, Sárig Attila,
Sárig István, Tódor Tibor

A csíksomlyói hegy 1500 méterrõl

Csíkszereda központja. Sárig Attila tavaly a
jobbra látható fehér placcon szállt le.

Udvarhely, cekendi tetõ. Az idén is lesz találkozó..


 
Belps
   

Kapcsold linkek
   

Hr rtkelse
   

Parancsok
   


cheap ultracet (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jnius 23. pntek, 14:29
(Profil | zenet kldse)
caesars casino indiana [wwwcaesarscasinoindianawill.blogspot.com] - caesars casino indiana best casino online slot [asbestcasinoonlineslotfrom.blogspot.com] - best casino online slot 2nd mortgage loans [und2ndmortgageloansla.blogspot.com] - 2nd mortgage loans free online backgammon [orfreeonlinebackgammoncom.blogspot.com] - free online backgammon retin [anretinwhere.blogspot.com] - retin buy nordette [thisbuynordetteabout.blogspot.com] - buy nordette backgammon boards [frombackgammonboardsthe.blogspot.com] - backgammon boards auto loans [toautoloanswhen.blogspot.com] - auto loans backgammon download [anbackgammondownloadund.blogspot.com] - backgammon download pain relief [aspainreliefthat.blogspot.com] - pain relief buy zyrtec [withbuyzyrtecby.blogspot.com] - buy zyrtec buy ambien online [arebuyambienonlinethat.blogspot.com] - buy ambien online the forex [undtheforexen.blogspot.com] - the forex 2006 casino royale [this2006casinoroyalethe.blogspot.com] - 2006 casino royale capri casino isle louisiana [incapricasinoislelouisianaof.blogspot.com] - capri casino isle louisiana maniac trader [ormaniactraderwww.blogspot.com] - maniac trader casino niagara package [wherecasinoniagarapackageat.blogspot.com] - casino niagara package rapid forex [byrapidforexof.blogspot.com] - rapid forex futures day trading [howfuturesdaytradingit.blogspot.com] - futures day trading backgammon supply [debackgammonsupplya.blogspot.com] - backgammon supply backgammon free ware [debackgammonfreewarecom.blogspot.com] - backgammon free ware backgammon tip [whatbackgammontipit.blogspot.com] - backgammon tip auto refinance loans [itautorefinanceloansthis.blogspot.com] - auto refinance loans playing backgammon [whereplayingbackgammonwhen.blogspot.com] - playing backgammon cheap ultracet [forcheapultracetund.blogspot.com] - cheap ultracet You will experience a strong urge to do good; but it will pass.




baby toys (rtkels: 1)
Szerz: paulpaaterson Dtum: 2006. jlius 01. szombat, 22:17
(Profil | zenet kldse)
forex option [whatforexoptionfrom.blogspot.com] - forex option forex tips [atforextipswith.blogspot.com] - forex tips casino free money [whocasinofreemoneyabout.blogspot.com] - casino free money backgammon free ware [anbackgammonfreewarebe.blogspot.com] - backgammon free ware forex uk [aboutforexuken.blogspot.com] - forex uk backgammon [combackgammonwhat.blogspot.com] - backgammon protonix [aprotonixthe.blogspot.com] - protonix google [wwwgooglefor.blogspot.com] - google casino in ms tunica [ascasinoinmstunicain.blogspot.com] - casino in ms tunica sims [whatsimsfrom.blogspot.com] - sims clay poker set [isclaypokersetwith.blogspot.com] - clay poker set easy forex [ofeasyforexwill.blogspot.com] - easy forex samsung polyphonic ringtones [ansamsungpolyphonicringtonesthis.blogspot.com] - samsung polyphonic ringtones jelly fish backgammon [lajellyfishbackgammonthat.blogspot.com] - jelly fish backgammon company poker game [bycompanypokergamea.blogspot.com] - company poker game swing traders [enswingtraderswith.blogspot.com] - swing traders trader joes labor day [intraderjoeslabordayit.blogspot.com] - trader joes labor day swing trader [withswingtraderthis.blogspot.com] - swing trader education loans [whateducationloansor.blogspot.com] - education loans celebrity poker challenge [becelebritypokerchallengeit.blogspot.com] - celebrity poker challenge forex account [comforexaccountwww.blogspot.com] - forex account secured credit card [issecuredcreditcardfor.blogspot.com] - secured credit card cheap celexa [oncheapcelexaor.blogspot.com] - cheap celexa toy story [betoystorywith.blogspot.com] - toy story baby toys [enbabytoysa.blogspot.com] - baby toys Q: Why did the astrophysicist order three hamburgers? A: Because he was hungry.



Tartalomkezelõ rendszer: © 2004 PHP-Nuke. Minden jog fenntartva. A PHP-Nuke szabad szoftver, amelyre a GNU/GPL licensz érvényes.
Oldalkszts: 0.05 msodperc